Illetménykiegészítést kaphatnak a nyugdíj mellett dolgozó egészségügyisek

2013. március 18. 19:36

Illetménykiegészítést adhat a munkáltató a nyugdíj mellett tovább foglalkoztatott egészségügyi dolgozóknak - számolt be a kormány döntéséről az egészségügyért felelős államtitkárság.

2013. március 18. 19:36

A tájékoztatás szerint – mivel a nyugdíjtörvény egy korábbi módosítása alapján 2013. július 1-jétől megszűnik a nyugdíj és a bér együttes folyósítása – az egészségügyi ágazatban is kérelmezniük kellett további foglalkoztatásukat azoknak a közalkalmazottaknak, akik elérték az öregségi nyugdíjkorhatárt. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) államtitkárságára több mint 2700 kérelem érkezett, közülük több mint kétezer esetben az alkalmazott kérte tovább foglalkoztatását, míg a többi kérelemnél a munkáltató kérte, hogy megtarthassa a megüresedő álláshelyet.

A közlemény szerint az az egészségügyi dolgozó, akinek tovább foglalkoztatását a kormány támogatja, külön engedélyezési eljárás nélkül jogosult lehet a kompenzációra. Az illetménykiegészítést megkapják azok az egészségügyi dolgozók is, akik a nők negyven évi munkaviszonyt követő nyugdíjában vagy korhatár előtti ellátásban részesülnek – tették hozzá.

Az államtitkárság azt is jelezte, hogy a kormányzat a munkáltatónak a jövedelemkiegészítés teljes összegét fedező támogatást nyújt az Egészségbiztosítási Alapon keresztül, a forrás kizárólag a kompenzációra fordítható. A támogatásban részesülő munkavállalók helyzetét a kormányzat háromévente felülvizsgálja. A kormány rendelkezett arról is, hogy ahol az ellátási érdek megkívánja, a nyugdíjazással megüresedő álláshelyek betölthetők az egészségügyi ágazatban – zárul a közlemény.

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
StG
2013. március 18. 21:29
Hosszú anyázás után sikerült visszatérni a kiindulópontra. Talán csak a folyamatot bonyolították meg kissé...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!