Győri Enikő elmondta: azért utazott Brüsszelbe, hogy feltérképezze, miként áll a középtávú költségvetés ügye, amelyről február 8-án az uniós tagországok állam-, illetve kormányfői megállapodásra jutottak, ám az érvénybe lépéshez szükség van az EP jóváhagyására is.
A magyar államtitkár találkozott mind a három legnagyobb európai pártcsalád – a jobbközép-kereszténydemokrata irányzatú néppártiak, a szocialisták, valamint a liberálisok – számos fontos EP-képviselőjével, köztük a magyar néppártiakkal és a magyar szocialistákkal, a középtávú költségvetés néppárti, illetve szocialista jelentéstevőjével, a német Reimer Bögével és a bolgár Ivailo Kalfinnal, továbbá Alexander Graf Lambsdorff liberális frakcióvezető-helyettessel, illetve Joseph Daul néppárti frakcióvezetővel.