Az LMP együttműködne, de az „egy a zászló” típusú politikából nem kér

2013. március 23. 12:19

Megkezdődött az LMP kétnapos elnökválasztó kongresszusa szombaton Budapesten, a delegáltak többek között egy női és egy férfi társelnököt is választanak. A zárt ajtók mögötti eseményből csak Róna Péter, a párt Ökopolisz nevű alapítványa társelnökének nyitóbeszéde volt nyilvános.

2013. március 23. 12:19

A női társelnöki posztra az LMP egyedül Szél Bernadettet jelölte, a másik pozícióért Schiffer András volt frakcióvezető és Vámos Zsolt, a párt zuglói tagja indul. Utóbbi, a helyszínen elérhető programjában azt írta, hogy szerényebb politikai pártot szeretne építeni, „amelyik tudja, hogy még sohasem kormányzott”. A jelölt arra is kitér, szeretné, ha szeretettel tudnának fordulni politikai ellenfeleikhez, legyen szó akár a Jobbikot vezető Vona Gáborról, akár Orbán Viktor miniszterelnökről, vagy a Demokratikus Koalíció élén álló Gyurcsány Ferencről. A szövegben Vámos Zsolt hangsúlyozza, elképzelései szerint meg kell tudniuk bocsátani politikai ellenfeleiknek azok múltban vagy most elkövetett hibáiért, és nem szabad vakon hinniük, hogy „az igazság és a szakértelem köztünk van”.

Heltai László szóvivő korábban azt mondta az MTI-nek: az eseményen a társelnökök mellett megválasztják az LMP országos választmányának 11 tagját, akik mellett a testületbe automatikusan bekerül majd a két elnök is. Emellett a kongresszus az országos politikai tanácsba is beválaszt 13 tagot és megújítja a párt etikai bizottságát.

A XXIII. kongresszus, amelyre 175 delegáltat neveztek, a szokásos regisztrációval kezdődött. A segítő tagok zöld, az újságírók piros, míg a szavazati joggal is rendelkező küldöttek sárga karszalagot kaptak. Utóbbiaknak sárga szavazólap és – a párt történetében első alkalommal – egy elektronikus szavazógép is járt. Miután eddig a szavazógépet nem használták, az esemény kezdetén – de már zárt ajtók mögött – egy próbavoksolást is tartottak. A gép kiadásakor egyébként mindenkinek a lelkére kötötték, azt ne hagyja el, mert ha nem adja le, akkor harmincezer forintot kell fizetnie. A korábbi eseményekről megszokott úgynevezett petákot viszont, amellyel fejenként percnyi felszólalást lehet kérni, csak a vasárnapi politikai beszédek alatt használják majd. Amelyik delegált nem akar felszólalni, az petákját neki szimpatikus társának ajándékozhatja, így növelve annak beszédidejét.

Az eseményt, amelynek kezdetére a terem valamivel több, mint a feléig telt meg, Róna Péter, a párt Ökopolisz nevű alapítványának társelnöke nyitotta meg. Szavai szerint a sokféleség, annak maradéktalan tisztelete, az ahhoz való alázat egy egészséges társadalom, egy egészséges világ teremtőereje. Egy olyan országban, amelyre a szétszakadás, egymás kirekesztése és megalázása a jellemző, a sokféleség egy olyan erkölcsi erény, amelyre a Lehet Más a Politika egy szép jövőt tud építeni – fogalmazott Róna Péter. Hangsúlyozta, éppen ezért nem arról van szó, hogy az LMP nem kíván másokkal együttműködni, hanem arról, hogy nem kérnek az „egy a zászló” típusú politikából. Arra is kitért, hogy az általános jellegű összefogást nem támogatja, de konkrét, jól meghatározott esetekben pártolja az együttműködést más politikai erőkkel.

Az energiapolitika és a mezőgazdasági politika témaköreire áttérve közölte, azokat nem lehet szétválasztani, mert a kettő összefügg. Az energia előállítása ugyanis végső soron egy természeti folyamat kiaknázása – jelentette ki a párt Ökopolisz nevű társalapítványának elnöke. Leszögezte, a Paksi Atomerőmű fejlesztésében sem természeti, sem gazdasági, sem társadalmi szempontból nem látnak rációt.

Magyarországon a mezőgazdaság és a vidék kérdése húsbavágó, az országnak nincs kitörési stratégiája a vidék és a mezőgazdaság stratégiájának rendbetétele nélkül – mondta Róna Péter. Felszólalásában arról is beszélt, hogy a magyar társadalomban a különböző rétegek másként vélekednek az igazságosság és a méltányosság kérdéseiről. Arra is felhívta a figyelmet, hogy Magyarország mára „összeveszett mindenkivel”, és ezt a problémát meg kell oldani.

Róna Péter beszédét követően zárt ajtók mögött folytatódott a kongresszus.

Összesen 62 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
states
2013. március 27. 19:48
Egyre kínosabb-komikusabb ez az egész ellenzéki bagázs szocistól, elempéstől, Bajnaistól, minden hír arról szól, hogy tökéletesen alkalmatlanok a kormányzásra. És ezt a választók is látják, lásd a közvélemény-kutatásokat.
hátakkor
2013. március 24. 11:19
Ezek a qrva demokratikus pártok nem értik, h demokráciában a válastókkal kéne együttműködni, nem mondjuk a CAP-pel..
ciseaux
2013. március 24. 09:46
Ez a hét vicce! Az LMP e hónapi, most elnökválasztó kongresszusa...!! Az LMP nem tud spórolni? Csak hetekkel ezelőtt volt a pártszakadó kongresszusuk, nem tudtak volna már akkor új-régi elnököt és politkorrekt koedukált helyetteseket is választani? Ők eddig mind a kb. 150-en (?) bontották a reszimet, az "új" LMP pártnak most hány tagja, platformja, klubja, fiókja, ifjúsági szervezete, hallgatói önkormányzata kongresszsozik, hogy a Schiffer legyen az ELNÖK úr? ps: Róna úr! Ön már írt egy búcsúlevelet...az LMP-nek! Még nem olvastuk a "Hello boys and gilrs, I'am back!"-et
kjkj945
2013. március 24. 07:27
Az LMP együttműködne --- Akkor miért is osztodtak?????? A pampogo mindig együtt akart!!!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!