Áder: Németországban félreérthetik az alkotmánymódosítást

2013. március 12. 13:49

Áder János köztársasági elnök szerint Németországban pontosabb képnek kellene kialakulnia a magyar alkotmányos szabályozásról.

2013. március 12. 13:49

Az államfő a Guido Westerwelle német külügyminiszterrel, majd az Angela Merkel kancellárral folytatott megbeszélése után tartott sajtótájékoztatóján elmondta: berlini tárgyalásai során megfigyelhető volt, hogy partnerei „nem kellő pontossággal kaptak tájékoztatást” az alkotmány módosításáról. „Ezt a hiátust igyekeztem pótolni” – mondta a köztársasági elnök. Hangsúlyozta: a felmerült kérdésekkel kapcsolatban igyekezett „pontos, kimerítő, jogi választ adni”. A német külügyminisztérium szóvivője a találkozóról beszámolva közölte: a tárcavezető és a magyar államfő az „alkotmányvitáról” is tárgyalt. A felek erről „nyílt párbeszédet” folytattak, és az eszmecsere során „egymásnak meglehetősen ellentmondó” véleményeket fogalmaztak meg.

Áder János a külügyminisztériumi közleményre vonatkozó újságírói kérdésre válaszolva hangsúlyozta: politikai tárgyaláson „teljesen természetes”, hogy nem mindenben értenek egyet a felek. Románia és Bulgária schengeni csatlakozását például Németország nem támogatja, Magyarország viszont igen. „Azért beszélgetünk egymással, hogy az érvek, ha nem is azonnal, és nem közvetlenül a tárgyalások során, de folyamatosan beépülve a politikai kommunikációba hassanak a másik fél gondolkodására” – mondta az államfő. Áder János elmondta: az alkotmányozási viták „általában nem egy-két nap alatt csengenek le”, és ez valószínűleg ezúttal is így lesz. Előző napi nyilatkozatát megerősítve hozzátette: „a még nyitott kérdésre nem innen, Berlinből kívánok válaszolni”, hanem majd Magyarországon.
 

Összesen 61 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
toportyántiszteletes.2
2013. március 12. 16:38
János aki boldogulni akar az vevőközpontú.Ő akarja érteni a vevőit,nem a vevőitől várja el hogy az ő izlését fogadják el.Ti még ezen felül sértegetitek is őket folyamatosan,szimpla tahóságból!Még az uniós zászlót is elfelejtitek a tiszteletükre kirakni!
BőröndÖdön
2013. március 12. 16:04
Az egész civilizált világ állandóan félreérti a baltást.Undorító Orbanisztán!
Midgardsorm
2013. március 12. 16:00
Szóval aláírod, nernyik? Én nem értem meg az ilyen embereket. Nincs az ilyenben legalább becsvágy, ha becsület nincs is? Nagy lehetett volna, ha nem írja alá. Így viszont Schmitt méltó utóda. Egy senki.
énis
2013. március 12. 15:49
Szegény Jani most nehéz helyzetbe került! Ha védi az új Alkotmányt, akkor külföldről és itthonról is ütni fogják. Ha meg nem írja alá, akkor a párttársai ellen fordul. Nehéz a döntés és nincsen középút, tehát, hogy kicsit igen de.......
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!