„Nyugat-Európa megháborodott, a végnapjait éli” – kifakadt az elkeseredett Fradi-tábor az újabb súlyos büntetés után

Megint jól megbüntették a Fradit, miközben a felfüggesztett ítélettel érkező hollandok olcsón megúszták a vandálkodást.

A debreceni drukkerek kérdőre vonták a Hallgatói Hálózat egyik tagját, amiért az korábban kritizálta a stadionépítéseket.
A Dehír videója szerint éles vita alakult ki a Hallgatói Hálózat és a mintegy 10 Loki-szurkoló között. Utóbbiak egyike hevesen, a személyeskedést sem mellőzve kérdőre vonta a szervezet aktivistáját, amiatt, hogy az egy januári demonstráción támadta a stadionépítéseket. A HaHa-s diák próbálta megvédeni álláspontját, kevés sikerrel. „Hogyha szádra veszed a debreceni futballstadiont, az egy rohadt egészségtelen dolog” – zárta mondandóját a foci-drukker, majd még némi szóváltás után társaival együtt elhagyta a HaHa fórumának helyet adó szórakozóhelyet.