A közleményben kifejtették: a pedagógusok ugyanazzal a besorolással, ugyanazzal a munkabérrel kerültek át a Klebelsberg Intézményfenntartó Központhoz a január elsejei fenntartóváltást követően, amivel eddig is alkalmazták őket. Kivételek azok az önkormányzat által önként vállalt anyagi támogatási formák, amelyek a törvényi bérbesoroláson kívüli bónusz juttatásként jelentek meg a pedagógusok fizetésében (például kerületi pótlék, a jogszabályban meghatározotton felüli utazási támogatás, vagy a vezetőknek adott többletfizetés). Ez azonban nem általánosan elterjedt gyakorlat és az önkormányzatok továbbra is adhatnak többletjuttatást a település iskoláiban dolgozó tanáraiknak – tette hozzá a központ.
Az új állami fenntartó, a Klik jogutódként meglévő folyamatokba, meglévő szerződésekbe, fennálló jogviszonyokba lépett be, tehát minden olyan törvényi juttatás továbbra is megmaradt, amely folyamatosan jár vagy járt a pedagógusoknak – szögezték le.