Elkészült a Jobbik a népszavazási javaslatával

2013. február 01. 12:25

Pénteken leadta hitelesítésre az Országos Választási Bizottságnak (OVB) a súlyos bűncselekményt elkövetők segélyének megvonásáról szóló népszavazási kezdeményezését a Jobbik.

2013. február 01. 12:25

Sneider Tamás, a párt alelnökének ismertetése szerint a következő kérdés hitelesítését kérték az OVB-től: „Egyetért-e ön azzal, hogy ne részesüljön foglalkoztatást helyettesítő támogatásban, rendszeres szociális segélyben, vagy átmeneti segélyben az a személy, akivel a közös háztartásban élő, 18. életévét be nem töltött, a nevelése, gondozása, felügyelete alatt álló személy jogerősen megállapítottan emberölést, testi sértést, hivatalos személy elleni erőszakot, rablást, zsarolást, vagy önbíráskodást követett el és a bűncselekmény elkövetése miatt vele szemben indult eljárás megszüntetésétől számítva három év még nem telt el?

Vona Gábor, a Jobbik elnöke múlt szombati évértékelő beszédében jelentette be, hogy pártja népszavazást kezdeményez. Sneider Tamás pénteken leszögezte: az elmúlt 23 év „szélsőliberális politikája” vezetett oda, hogy mára „az igazi hungarikum nem a tokaji bor, hanem a bűnözőkkel szembeni végtelen tolerancia” lett Magyarországon, aminek hatására az ország egyharmadán „megszűnt a közbiztonság”. Hangsúlyozta: az alaptörvény is tartalmazza annak lehetőségét, hogy a szociális juttatásokat bizonyos esetekben meg lehet vonni. Az alaptörvény szabadság és felelősség fejezete XIX. cikkének harmadik bekezdése szerint „törvény a szociális intézkedések jellegét és mértékét a szociális intézkedést igénybe vevő személynek a közösség számára hasznos tevékenységéhez igazodóan is megállapíthatja”.

A Jobbik szerint tehát ha valaki nem hasznos tevékenységet folytat, akkor megvonható tőle a segély. Éppen ezért Sneider Tamás „nagyon kevés esélyt” lát arra, hogy az OVB nem hitelesíti az aláírásgyűjtő íveket. „Nagyon erős politikai nyomás kellene ehhez” – fogalmazott a jobbikos politikus. Kérdésre válaszolva leszögezte: a szülők igenis felelősséggel tartoznak a gyermekeik iránt. Példaként említette, hogy ha egy gyerek betöri az iskola ablakát, akkor azt nem a gyermek, hanem annak szülője fizeti ki. Kiemelte azt is, hogy a népszavazási kérdés alapján „a szülőket érő büntetés, ami azért éri őket, mert bűnözőt neveltek, az nem örök időkre szól, hanem három évre”. A Jobbik alelnöke elmondta azt is: ha az OVB elutasítja a kezdeményezésüket, akkor újabb kérdést nyújtanak be a témában, ha viszont a kormánypártok támogatják azt, akkor természetesen elállnak a népszavazástól. A 200 ezer szükséges aláírás szerinte „pillanatok alatt össze fog gyűlni”.

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ald0 Raine hadnagy
2013. február 01. 15:58
"„Egyetért-e ön azzal, hogy ne részesüljön foglalkoztatást helyettesítő támogatásban, rendszeres szociális segélyben, vagy átmeneti segélyben az a személy, akivel a közös háztartásban élő, 18. életévét be nem töltött, a nevelése, gondozása, felügyelete alatt álló személy jogerősen megállapítottan emberölést, testi sértést, hivatalos személy elleni erőszakot, rablást, zsarolást, vagy önbíráskodást követett el és a bűncselekmény elkövetése miatt vele szemben indult eljárás megszüntetésétől számítva három év még nem telt el?”" Ez szép, mert így a szegény családokat lehet büntetni. Értelmes. De a mi a helyzet azokkal a családokkal, ahol van ilyen elkövető, de a család gazdag, és nem részesül ilyen szociális juttatásokban, amit büntetésképp meg lehet vonni? Semmi. Tehát a szegények szívnak, a gazdagok nem. Mint mindig.
kjkj945
2013. február 01. 15:16
Úgy legyen!
HSL
2013. február 01. 15:01
ahogy az első kommentelő írja, a gyámhatósági oldalról kellene inkább alaposan szigorítani, az jogilag kikezdhetetlen, az osztrákoknál is bevált a jobbikos kérdés túl tágan fogalmaz, ennek alapján akár attól a családtól is meg kéne vonni a szoctámogatást, ahol mondjuk a 18 alatti gyerek épphogy "önbíráskodva" megvédte magát vagy családját valami jól integrált uborkatolvajtól...
Nick Holgerzson
2013. február 01. 13:47
Támogatom a javaslatot!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!