Beidézték a Papcsák-ellenes Népszava-kommentelőt

2013. február 07. 11:39

Bár a Népszava nem adta ki a Papcsák Ferenc által feljelentett kommentelőinek adatait, a rendőrség mégis beidézte egyiküket tanúnak.

2013. február 07. 11:39

Beidézte, és tanúként kívánja kihallgatni a rendőrség az egyik, Papcsák Ferenc által feljelentett Népszava-kommentelőt, noha a portál nem adta ki a hozzászóló adatait – írja a Népszava, amit az érintett kommentelő tájékoztatott az idézésről.

A portál megjegyzi: decemberben közölték a rendőrséggel, hogy sem jogi, sem technikai lehetőségük nincs kiadni a kommentelők személyes adatait. Ehelyett Németh Péter főszerkesztő és Láposi Elza, a kiadó ügyvezető igazgatója saját személyes adatait küldte el a hatóságnak, hozzátéve, hogy ők vállalják a felelősséget. Erre azonban azóta nem érkezett hivatalos válasz, az egyik hozzászólót viszont „lenyomozták”.

Mint ismert: tavaly novemberben jelentett fel Papcsák Ferenc néhány, a Népszava „Ezren tüntettek Papcsák ellen” című cikke alá hozzászólást író személyt. Nem sokkal később kiderült, hogy a Hír24 „Papcsák visszavág” című cikkhez született megjegyzések kommentelőinek adataira is kíváncsi a rendőrség.

Összesen 61 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ördöngös pepecselés
2014. június 23. 15:33
"Nem egyszerű az azonosítás" ez így van sőt érveid alapján lehetetlen úgyhogy az egyetlen gyanúsított Német úr marad. Kérem mutassa a vallatásban összeszedet sebeit különben megkapja a samesz jelzőt.
geraz51
2013. március 26. 21:23
Népszava?Az meg mi?
2013. február 19. 06:20
Az volt már, hogy papcsák és oldgóbé szarjon tarajos sült?
Kristóf
2013. február 19. 00:46
Én sokkal durvábbakat is kommenteltem oda.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!