Bajnai Gordon, az Együtt 2014 mozgalom társalapítója szerint ha széles körű összefogás eredményeként 2014-ben nem tudják legyőzni a jelenleg kormányon lévőket, „talán egy egész generációra elvész az esély”. A volt miniszterelnök pénteken Veresegyházon tartott lakossági fórumot. Az azt megelőző sajtótájékoztatón Bajnai Gordon a választói mozgalom szavazótábora gyarapításának fontosságáról, valamint a személye elleni lejárató „plakátháborúról” is beszélt. A Pest megyei település művelődési háza előtt tucatnyi tüntető várakozott jobbikos zászlókkal és táblákkal. A rendezvény rendőri biztosítás mellett zajlott, de rendbontás nem történt.
Bajnai Gordon a sajtótájékoztatón tarthatatlannak nevezte, hogy félmillióan Magyarországon kívül keresik a boldogulást és a jelenlegi hatalom „utánunk az özönvíz” politizálását is. „Nagyon sok mindenkit meg kell még szólítania a különböző ellenzéki formációknak, köztük az Együtt 2014-nek”, hogy világos üzenetek jussanak el az emberekhez arról: miért kell leváltani ezt a rezsimet – utalt tavaly október óta tartó országjáró körútja legfontosabb céljára. A volt kormányfő az ellenzéki összefogás eredményeként várhatóan létrejövő, a választásokon induló formáció lehetséges vezetőjét, illetve a személyes ambícióit firtató felvetésekre reagálva azt mondta: a megfelelő számú támogató megszerzését követően annak kell az élre állnia, aki legyőzheti Orbán Viktort. A személyes ambícióknál sokkal fontosabb, hogy változás legyen – jelentette ki.