Az ellenzéki parlamenti képviselő úgy idézte Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár szavait, hogy azok szerint a megnövelt keretszámhoz szükséges összegeket a kormány majd előteremti, „valamelyik zsákból majd elő fogják húzni”. A politikus azt mondta, hogy ha erre kell várni, akkor „nagyon rosszul állunk”.
Osztolykán Ágnes a szavai szerint katasztrofális helyzetbe került felsőoktatásról szólva kijelentette, hogy év végén – a diákok tiltakozása nyomán – a kormány „fogcsikorgatva, de engedett”, és eltörölte a keretszámokat. Az viszont továbbra sem látszik, hogy honnan lesz pénz a megígért 55 ezer férőhelyre – tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy jelenleg az egyetemeken és főiskolákon leépítéseket hajtanak végre, miközben egyes szakok vagy el sem indulnak, vagy önköltségesek.