A rektornak árulkodott az ELTE BTK HÖK-elnöke

2013. február 18. 20:02

Az ELTE BTK HÖK-elnöke nemcsak a diákok megmozdulását ellenzi, de egy levélben a rektornál „jelenti fel” azokat az egyetemi oktatókat, akik szimpatizálnak az akcióval – számolt be az Index.

2013. február 18. 20:02

„Mint a Hallgatói Önkormányzat felelős vezetője nem hagyhatom ugyanakkor szó nélkül a kialakult események azon fejezetét sem, hogy bennünket, tanulni vágyó ELTE BTK-s hallgatókat a tanuláshoz való jogainkban sértenek meg ELTE-s közalkalmazottak, akiknek mint az ELTE felelős vezetője Ön a munkáltatója. Sajnálatos módon azt tapasztaljuk ugyanis, hogy nemcsak bölcsész oktatók, hanem más karok tanárai is jelen vannak az illegális egyetemfoglaláson, megsértve és semmibe véve ezzel az egyetemi szabályzatokat és Dezső Tamás dékán úr mint a BTK felelős vezetője és a foglalás helyszínéül szolgáló terem felelős ingatlangazdája utasításait” – idézte az Index az ELTE BTK HÖK-elnökének, Garbai Ádámnak a rektorhoz címzett levelét. A hallgató az esetlege munkajogi következményekről is megkérdezte a rektort, és arról, hogy az miért nem ítéli el és akadályozza meg a jogsértéseket.

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szpeater
2013. február 19. 12:39
- Balogh Gábor (Szávay alatt BTK HÖK kommunikációs alelnök, jelenleg Barikád újságíró) - Bencsik János (Nemes László volt határontúli kapcsolatokért felelős alelnöke, VII. kerületi Jobbik) és felesége, Bencsik Marton-Melánia (BTK HÖK tag, majd VII. kerületi Jobbik) - Silhavy Máté (Nemes László volt kommunikációs alelnöke) - Tompa Adrienn (Nemes László volt gazdasági alelnöke) - Gergely Ádám (Nemes László alelnöke, jelenleg az ELTE Szolgáltatásszervező Kft. munkatársa) - Jurenkó Ferenc (Szávay egyik alsóbb szintű HÖK-öse, jelenleg az ELTE ESz Kft. munkatársa) - Nemes László (jelenleg az ELTE Karrierközpont munkatársa és a Doktoranduszok Országos Szövetségének, valamint a HÖOK-nak oszlopos tagja) - Garbai Ádám (próbaidős Jobbik tag, jelenleg az ELTE BTK HÖK elnöke) - Sőtér Dávid (Garbai alelnöke) - Prischetzky Réka (Garbai alelnöke) - Kovács Dávid Attila (Garbai egyik bizottsági elnöke) - Stummer János (volt KolHÖK elnök, most ELTE BTK tanársegéd) - Ribling Tamás (volt KolHÖK elnök, jelenleg az ELTE Szolgáltatásszervező Kft. munkatársa és kollégiumi nevelő) - Hartyándi Mátyás (KolHÖK elnök) - Cseszregi Tamás (EHÖK elnök, most ELTE oktatási igazgató) - Szávay László (BTK HÖK választási bizottság elnök, most ELTE BTK doktori hivatal vezető)
von Schreckendorf őrnagy
2013. február 19. 08:45
Gondolom várja egy jól kipárnázott szék valamelyik államtitkárságon.... Így kell megalapozni a karriert a kis pondrónak.
liberálzöld.
2013. február 19. 08:41
Istenem! Mint a régi szép időkben! Az össes komcsi spicli így nyomta fel a haragosait! De szép olvasmányok lehetnek azokban a halálig titkolt ügynök aktákban!
next mindig élni fog 2
2013. február 18. 22:38
Ez a gyerek melyik FIDESz-s régi komcsi palántája? Hm!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!