A Munkáspárt üdvözölte az Ab-döntést

2013. február 20. 17:29

A Munkáspárt szerint az Alkotmánybíróság keddi (Ab) határozata az első fontos lépés lehet afelé, hogy a vörös csillagot és a munkásmozgalom más történelmi jelképeit bárki szabadon viselhesse.

2013. február 20. 17:29

A párt elnöksége az MTI-nek szerdán küldött közleményében üdvözölte az Ab határozatát, és közölte, azt várják, hogy az Országgyűlés olyan új törvényt hozzon, amely maradéktalanul garantálja az állampolgároknak ezt a jogát. Jelezték ugyanakkor azt is, elfogadhatatlannak tartják, hogy az Ab döntése „megnyitja az utat a horogkereszt és más fasiszta jelképek nyilvános viselése előtt”. Azt várják a kormánytól, határozottan lépjen fel a fasiszta szerveződések minden formája ellen, és törvényben tiltsa be a fasizmus nemzetközi jogilag is tiltott jelképeit – tették hozzá.

Az Ab kedden április 30-i hatállyal semmisítette meg az önkényuralmi – nemzetiszocialista és kommunista diktatúrákkal kapcsolatos – jelképek használatát tiltó Btk.-paragrafust. A testület álláspontja szerint az önkényuralmi jelképek büntetőjogi fenyegetettsége az emberi méltóság és az alkotmányos értékrend védelme érdekében indokolt lehet, ám a jelenlegi szabályozás túl tág, a jelképhasználatot általában rendeli büntetni, és ezzel aránytalanul korlátozza a véleménynyilvánítás szabadságát.

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2013. február 21. 10:28
Szerintem alapvetően hülyeség a jelképek üldüzése. Nem a jelképekkel van a baj, hanem egyes emberekkel ugyanis. De ha már, akkor mindegyiket kell(ene) tiltatni. Az a legcsekéylebb mértékben sem elfogadható, hogy a horogkereszt tiltott legyen, míg a vörös csillag szabadon használható. Magyarországon vagyunk, itt melyik jelkép viselői is ártottak többet a magyaroknak? Nem Svájcra, Algériéára, Új Zélandra meg a sörre kell hivatkozni, mert Magyarországon abszolút nem ezeket jelenti a vörös csillag, hanem a kommunista diktatúrát, elnyomást és terrort.
nyoooc
2013. február 21. 08:40
Na ilyen a munkáspártiak által elképzelt államban (és nemcsak elképzelt, volt rá példa) nem lenne elképzelhető... Ez egy lényeges különbség a diktatúra és a demokrácia között.
Soma
2013. február 21. 07:57
Hehe! Az ügy az árpádsávos zászló negligálásáig volt érdekes. Lássunk, ne csak nézzünk!
Kala pál
2013. február 21. 07:50
Vörös zászló,náci,egytőről fakadnak: http://www.google.hu/imgres?imgurl=http://www.erichufschmid.net/Magyar1/swastika.gif&imgrefurl=http://www.erichufschmid.net/Magyar1/Fasizmus.htm&h=201&w=268&sz=5&tbnid=lX1SemMZBTKgLM:&tbnh=90&tbnw=120&prev=/search%3Fq%3Dn%25C3%25A1ci%2Bz%25C3%25A1szl%25C3%25B3%26tbm%3Disch%26tbo%3Du&zoom=1&q=n%C3%A1ci+z%C3%A1szl%C3%B3&usg=__dwFqa60xLSRJgOJH3r8y-J-Khxk=&docid=ipyKNnGXkObg2M&sa=X&ei=dcIlUYOQB-Xd4QTw_ICoCg&ved=0CE0Q9QEwBQ&dur=156
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!