Párbeszéd Platform Kft.: gyors cégjegyzéssel indítottak a volt LMP-sek

2013. január 29. 14:38

Az LMP-ből a hétvégén távozók már a múlt héten bejegyeztették kft.-jüket, melynek Kéri András és Tordai Bence a tulajdonosai. A cég fő tevékenysége az összetett adminisztratív szolgáltatás. Tordai szerint gyorsasága miatt választották ezt a megoldást.

2013. január 29. 14:38
mandiner .

Az LMP-ből a hétvégi kongresszust követően távozó Párbeszéd Magyarországért Platform két tagja már a múlt héten, január 24-én bejegyezte a Párbeszéd Platform Kft.-t. A félmilliós törzstőkéjű vállalkozás tulajdonosai Kéri András, az LMP Etikai Bizottságának korábbi elnöke, és Tordai Bence volt XIII. kerületi képviselő-jelölt, utóbbi a cég ügyvezetője is egyben. Kéri és Tordai egymást követték a 2010-es budapesti LMP-listán.

A Párbeszéd Platform Kft. székhelye Budapest belvárosában, a Párizsi utca 6/b alatt található, fő tevékenysége az összetett adminisztratív szolgáltatás (TEÁOR: 8211), de emellett számos egyéb dolgot, így például az általános épülettakarítást és a fénymásolást, egyéb irodai szolgáltatást is felvettek tevékenységi körükbe. A cég már a parbeszedplatform.hu domaint is levédette, de a honlap még nem él.

A Mandiner kérdésére Tordai Bence elmondta, hogy egyelőre azért kft.-t alapítottak, mert ezt sokkal gyorsabban bejegyzik, mint egy egyesületet, alapítványt vagy pártot. „Hosszú hónapokat nem tudunk várni” – mondta, utalva a 4K! esetére. A cég egyelőre for-profit, de Tordai elmondása szerint hamarosan non-profit kft.-vé kívánják alakítani: itt szintén a gyorsaság miatt döntöttek a mostani cégforma mellett. Tordai elárulta: már korábban elkezdték szervezni a platform hátterét, hogy mihamarabb legyen egy jogilag értelmezhető szerveződés mögöttük. Elmondása szerint nem jelent semmit, hogy Kérivel épp ők ketten a tulajdonosok: egy szűkebb körben beszélték meg a terveket, és rajtuk maradt a feladat. Tordai úgy fogalmazott: tiszta helyzetet akartak teremteni, hogy amikor a szerveződésnek szerződnie kell valakivel a tevékenysége során (például terembérlésnél), akkor ne magánszemélyek útján kelljen azt megoldani. A cég tevékenységének meghatározása során igyekeztek lefedni minden területet, amelyre a platformnak a kezdeti időszak során szüksége lehet. Tordai Bence azt is elmondta: a platform Párbeszéd Magyarországért elnevezése egyelőre nem végleges döntés, de ha minden tisztázva lesz, akkor természetesen lesz majd honlap is. Addig is a Facebookon tartják a kapcsolatot támogatóikkal és a nyilvánossággal.

Összesen 89 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
saddlenode
2013. február 04. 02:15
valami baj lehet az emberismeretemmel.
ciseaux
2013. január 30. 00:24
No ezt sose gondoltam volna, az LMP-nek van "etikai bizottsága"! Bájos! Most jó lenne valaki, aki el tudja mesélni, valójában mi az az etika, mert én azt hittem, hogy magyarul az erkölcs/morálfilozófiát jelent. Pláne az LMP/ pártszakadás-telenovella bűvös fényében, milyen erkölcs és morál jellemezheti pl. a Kérit? "Párbeszéd Platform Kft.", mint politikai vállalkozás (amit még a kiszakadás előtt létrehoztak, bájos!), mert az gyorsabb, mint alapítványt vagy pártot bejegyeztetni? Az a Bájgúnár mennyivel erőlelátóbb volt a maga "Haza és Haladás"-ával! Várom a következő epizódot, tök izgi, ki-kit csal még meg, kivel, miért, mennyiért?
Soma
2013. január 29. 17:17
Itt az első párt, amelyik lényegében egy KFT. Gondolom, a sürgősséget nem csak az adminisztráció és a takarítás elvégzése indokolta. :-))
várúr
2013. január 29. 17:13
"Már a múlt héten..." Vagyis a céget a kongresszus előtt bejegyeztették. Érdekes lenne megtudni, ki finanszírozza. Nyilván gondoskodtak ravasz áttételekről, de a cégbírósági adat és a forrás nyilvános. Nem csodálkoznék, ha JÁvorék mögött is amerikai zsebpénz csilingelne.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!