Olasz helikoptereket vehet a honvédség

2013. január 22. 07:37

Egy nemrégiben, a miniszterelnök által jóváhagyott felhatalmazás értelmében akár Olaszországtól is vehet helikoptereket a honvédség – derült ki Hende Csaba honvédelmi miniszter írásbeli válaszából, amelyet hétfőn tettek közzé az Országgyűlés honlapján.

2013. január 22. 07:37

Németh Zsolt jobbikos országgyűlési képviselő Hende Csabához intézett kérdésében úgy fogalmazott: „Elrugaszkodott ötletnek tartja-e középtávon az olasz Agusta Al29-es helikopter típus (esetleg annak török verzióját) beszerzését 2014 utánra? Hiszen akkor már a Mi-24-es helikoptereink is üzemidejük végéhez érnek” – tette hozzá.

A miniszter szerint a felhatalmazás értelmében Magyarország és Olaszország között lehetőség nyílik „széles körű katonai együttműködés kialakítására”. Közölte: „ez az együttműködés többek között vonatkozhat kifejezetten katonai alkalmazásra gyártott helikopterekre is”. Hende Csaba rövid válasza végén elismerte, hogy a kérdésben említett Augusta típuscsaládnak valóban van a meglévő harci helikopter kiváltására alkalmas változata.

Németh Zsolt kérdéséből kiderült, hogy a miniszterelnök tavaly december 17-ei határozatával nyílt lehetőség az olasz kormánnyal való katonai együttműködés kialakítására és haditechnikai eszközök átadásáról szóló tárgyalások megkezdésére.

Hende Csaba január elején az M1 Ma reggel című műsorában azt mondta, hogy még az idén döntés születhet a katonai helikopterek beszerzéséről. Hozzátette, a világviszonylatban is jól képzett honvédség „kifutó” haditechnikát kezel, ezen eszközök közé tartoznak a helikopterek is.

A tárcavezető jelezte, nem kizárólag hadi felhasználású helikoptereket szeretnének, hiszen a szállítójárművek – amelyekből a hatvanas-hetvenes években vásároltak – is hamarosan tönkremennek. A gépek hiánya miatt a honvédség nem tud segíteni a katasztrófahelyzetekben, az árvízi védekezésben és a tűzeseteknél. Tehát elsősorban ezért kellenek helikopterek, nem azért, hogy „a katonák játszadozhassanak velük” – mondta akkor a miniszter.

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kárpáti Zoltán
2014. június 28. 14:29
Helikopter... Nehéz ügy, mert nincs igazán jó a piacon. Azaz jók az amcsik is, meg jók a ruszkik is. De egyik sem igazán nekünk való. Más meg nem nagyon van. Nekünk meg elsősorban szállító helikopterek kellenek, amik fel is fegyverezhetők. Azt mondanám, az alap hogy a 320 km/h sebességet tudják (ennek nagyjából mind alatta van). Legalább 20 embert el tudjon szállítani teljes felszerelésben. Annál kevesebb nem jó. Mindezt úgy, hogy kellő védelmet is nyújtson számukra, és lehetővé tegye a biztonságos szállítást. De a páncél levehető legyen, és így békében tudna katasztrófavédelmi feladatokat is ellátni. De fegyverrel is jól megpakolható legyen. Szóval univerzális és sokoldalúan alakítható. Harci helikopternél meg könnyű legyen. Olyan, amit esetleg koppinthatunk is majd. De minimum, hogy saját fegyver és védelem pakolható legyen rá szabadon. Hatósugár a Kárpát-medence keresztbe-kasul. A legjobb az lenne, ha lenne saját gyártmányú. Ennek kéne lennie a hosszútávú célnak, és legfőbb kritériumnak. Előbb csak modul szinten, aztán a teljes gép is. Az olasz is szóba jöhet. De nehogy polgári gépet vegyenek, csak azért mert az a legújabb. Legfeljebb egyet mutatóba, hogy a technikát lelessék róla.
füst
2013. január 22. 11:12
Nem szabad az amúgy is leépülő honvédségben egy újabb képességet, ezúttal a harcihelikopteres képességet elveszíteni. Váltótípusból olyan kell, amit ki tudunk fizetni, a képességekből nem veszítünk. Az olaszok ebből a szempontból nem opció. Az AW139 ugyan helikopter, de nem igazi katonai helikopter, max gyengén felfegyverzett könnyű szállító gép. Az A129 jó, de alapvető technika és fegyverzetváltást jelent. Kiképzéssel együtt, szerintem ez időben és pénzben nem lehetséges alternatíva. Az amerikaiakról ne is álmodozzunk, vagy régi szart adnánk olcsón, vagy drágán. A tutit Magyarország nem kaphatná meg. A legjobb megoldás a Mi24, és Mi 17 teljes topmodern felújítása / újak vásárlása, de úgy, hogy a magyar ipari potenciált (ami már úgyis ismeri a tipust) a legteljesebb mértékben bevonják. Lsd. Dunai Repülőgépgyár Zrt.
sellafield1957
2013. január 22. 11:02
olasz helikopter azért jó mert nem kell magyarázni ha lezuhan , elég azt mondani : kérnémszépen dehát ez olasz
Senior
2013. január 22. 10:39
Ezt a tendert is Alfons Mensdorff-Pouilly "közvetíti"?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!