A minisztérium erről szóló tervezete a kormány honlapján jelent meg, jövő keddig várják a véleményeket hozzá. A tervezetben azt írják, hogy a kábítószerügy területén a 2007-ben létrehozott koordinációs bizottság a kormány legfontosabb kábítószerügyi javaslattevő és véleményező testületének tekinthető. Ugyanakkor kiemelik, hogy mivel a kábítószerügyi koordináció területén mind a társadalmi részvétel, mind a tárcák közötti együttműködés kiemelt jelentőségű, egy helyett a jövőben két testület foglalkozna a kábítószerügyi koordinációval.
A tervezet értelmében a bizottság célja a minisztériumok kábítószerüggyel kapcsolatos tevékenységének összehangolása, valamint a kábítószer-probléma kezelése érdekében készített szakpolitikai stratégia végrehajtásának elősegítése lenne. A bizottság elnöke az emberi erőforrások minisztere által felkért állami vezető. Rajta kívül a bizottság állandó tagjai lenne az Emmi egészségügyi, egyházügyi, civil, oktatási, szociális és társadalmi felzárkózási területének egy-egy képviselője, továbbá a Belügyminisztérium, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, valamint a Nemzetgazdasági Minisztérium egy-egy képviselője.