Ismét magyarokat támadtak meg Temerinben

2013. január 28. 11:33

Vasárnap hajnalban a szerbiai Temerinben egy csoport először két magyarul beszélgető fiatalra támadt, majd a tett helyszínétől nem messze másik három magyart is bántalmazott.

2013. január 28. 11:33

Ismét bántalmaztak két magyar fiatalt Temerinben – írja hétfőn a VajdaságMa délvidéki hírportál. Az incidens vasárnap hajnalban történt. A fiatalok egy szórakozóhelyről hazafelé tartva magyarul beszélgettek, amikor elhaladt mellettük egy hat ismeretlen személyből álló csoport, amelynek tagjai – a sértettek elmondása szerint – hirtelen visszafordultak, és rájuk támadtak. Az egyik magyar fiatalembert üvegpalackkal fejbe vágták, míg a másikat földre teperték és összerugdosták. A támadók a fiúk bántalmazása közben „a magyar anyjukat szidalmazták szerb nyelven” – írja a hírportál. A két áldozat közül az egyik súlyosabb sérüléseket szenvedett. Ötven méterre a verés helyszínétől a huligánok újra magyarokra támadtak. Egy újabb magyar fiatal sérült meg, orrtörést szenvedett, két társa pedig könnyebb sérülésekkel megúszta a verést. A rendőrség nyomozást indított az ügyben. Hivatalos közleményt nem adtak ki az esetről.

Temerinben az elmúlt években gyakoriak voltak a helyi magyar kisebbség elleni támadások. Egy évvel ezelőtt, 2011 karácsonyán, az éjféli mise után egy nyugdíjas magyar asszonyt, illetve a segítségre siető magyar házaspárt is bántalmazta két szerb férfi. Az incidenst megelőzően is több etnikai alapú incidens történt itt. A rendőrség emiatt megerősítette a járőrözést a város utcáin, és a megszaporodott bűncselekményekkel összefüggésben a vajdasági tartományi biztonsági tanács kihelyezett ülést tartott a városban, amelyen részt vett Ivica Dacic akkori belügyminiszter, aki most a kormány élén áll.

Tavaly októberben azonban az ottani média arról adott hírt, hogy magyarok bántalmaztak két szerb fiatalt. Ebben a városban történt 2004-ben egy nagy visszhangot keltő incidens: öt temerini magyar fiatal súlyosan bántalmazott és megalázott egy szerb férfit. A magyar fiatalokat tíztől tizenöt évig terjedő börtönbüntetésre ítélték. A súlyos büntetés felháborodást okozott a délvidéki magyarok körében, és megterhelte a magyar-szerb kapcsolatokat is. Az öt elítélt közül kettőt tavaly novemberben – két héttel Áder János magyar és Tomislav Nikolic szerb elnök budapesti találkozója után –  kiengedtek a börtönből.

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kukagyerek
2013. január 28. 14:16
Mit tesz az álságos fidesz-kormány az ottani magyarok megvédésére? Még, idehaza sem védi a magyarokat. Hát akkor ott? Szemét fidesz + maszop + az összes "demokrata"
pitypang1125
2013. január 28. 14:09
Az a probléma, hogy a vajdaságban nem azok csinálják a fesztivált akik évtizedek óta együtt élnek a Magyarsággal, hanem a Délszláv konfliktusok által kitelepedett, és a Vajdaságban letelepített Szerbek nem bírnak magukkal! Bennük most mivel addigi lakhelyüket el kellet hagyni, most kialakult egy ellenség keresés, egy nemzetiségek elleni érzés amivel hibáztathatnak, okolhatnak valakit az elvesztett előző életükért! Ha a Szerb állam nem tud rendet tenni, akkor nagy valószínűséggel elfogják bukni azokat a területeket is.
tetigi
2013. január 28. 13:12
Mágkrém, hogy-hogy lefelejtettelek a tiltólistámról? Mindegy, most azonnal pótolom!
cutcopy
2013. január 28. 12:40
Közép-Európa legnagyobb származási gondja tehát továbbra sem az antiszemitizmus..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!