„Itt nem állunk meg!” – üzent a kormány a nyugdíjasoknak
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter ismertette, az átlagos nyugdíj 2010-ben 97 ezer forint volt, az idén ez már 242 300 forintra emelkedik.
Összesen mintegy 6500 egészségügyi dolgozónak kell majd eldönteni idén, hogy a nyugdíjkorhatár után is megtartja-e állását vagy nyugdíjba vonul – mondta Szócska Miklós egészségügyi államtitkár csütörtökön, kórházvezetőkkel folytatott budapesti tárgyalását követően.
A kormány képviselője hangsúlyozta, a kabinet nyugdíjas korú közalkalmazottakat érintő döntése már jelenleg is 3036 egészségügyi dolgozót, köztük 1140 orvost és több mint 880 szakdolgozót érint. Mint mondta, a nyugdíjkorhatár utáni továbbfoglalkoztatásról minden esetben egyedi kérelmek alapján döntenek, ezeket azonban a kormány az intézményekkel együttműködve „szervezett formában” kezeli.
Szócska Miklós tájékoztatása szerint az érintettek január 25-ig kapnak tájékoztatást munkaadójuktól az új szabályokról, ezt követően pedig 15 napjuk lesz nyilatkozni arról, meg kívánják-e őrizni munkahelyüket. Az államtitkár kiemelte, a kormány célja, hogy felmérje, mennyi dolgozóra van szüksége az egészségügynek, a megfelelő létszámkeret kialakítása közben pedig a szakmai szervezetekkel is egyeztetnek.