Fokozottan ellenőrzik a hatóságok a budapesti aluljárókat, mivel egy „anarchista csoport” eltávolította a Blaha Lujza téren a főváros tulajdonában lévő korlátelemeket – közölte a Főpolgármesteri Hivatal szerdán az MTI-vel. Korábban az Origo videójában számolt be az aluljáróban történtekről. A felvételeken az látszik, hogy több fiatal leszakította a szalagkordont, és elbontotta az ezeket tartó állványokat.
A Főpolgármesteri Hivatal szerint elfogadhatatlan a csoport erőszakos fellépése, és az épületfoglalás után ez már a második olyan akció, amely a közrend megzavarását szolgálja. (Január 19-én a VII. kerületi Csányi utcában civil és hajléktalan aktivisták elfoglaltak egy üresen álló önkormányzati tulajdonú épületet.) Hozzátették: ha minden munkaterületről elhordanák a korlátokat, az közvetlen balesetveszélyt is előidézhet, további, hasonló akció következményei pedig több szempontból beláthatatlanok.