Megállapodott a kormány és a General Electric

2012. december 10. 15:07

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött hétfőn Budapesten a magyar kormány és a General Electric (GE) Hungary Kft. Tavaly a GE Hungary Kft. volt Magyarország harmadik legnagyobb árbevételű cége, harmadik legnagyobb exportőre és kilencedik legnagyobb foglalkoztatója.

2012. december 10. 15:07

Az aláírási ünnepségen Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter elmondta: a kormány prioritásnak tekinti az innovációt és a kutatás-fejlesztést, hogy a magyarországi kis- és középvállalatok bekerüljenek a globális innovációs hálóba. „A kormány stratégiai szövetségi körében az első helyen mindenképpen a GE található, hiszen több mint két évtizede partnerünk.” A kormány eddig a Coca-Colával, a Richter Gedeon Vegyészeti Gyár Nyrt.-vel, az Alcoa-Köfém Kft.-vel, a Daimler AG-vel, a Magyar Suzuki Zrt.-vel, valamint a Hankook Tire Kft.-vel kötött stratégiai megállapodást.

Matolcsy szerint nagyon fontos, hogy a GE következő növekedési projektjeihez minél több magyar beszállítót nyerjen meg. Rámutatott: a GE kifejezetten növekedésközpontú cégcsoport, amely – jóllehet több mint 100 országban van jelen világszerte – ott fejleszt, ahol van növekedési potenciál. Mint mondta, a kormány számára megtiszteltetés, hogy „a globális gazdaság egyik legnagyobb cége nemcsak megőrizte magyarországi pozícióját, hanem új terveket, projekteket indít”. Az innováció szempontjából a miniszter fontos intézkedések között említette, hogy a kormány meg kívánja duplázni a felsőfokú műszaki, természettudományos és informatikai képzésben részt vevő hallgatók számát. A mostani 21 ezerről jövőre 30 ezerre emelkedne a részvevők száma, de 2-3 éven belül a létszám elérné a 40 ezret. Matolcsy György kiemelte azt a kormányzati döntést is, amely jövő év elejétől a kutatás-fejlesztésben dolgozók esetében eltörli a 28,5 százalékos munkáltatói közterhet.

Hutter Iván, a GE Fényforrás Üzletágának európai, közel-keleti és afrikai régiójának általános igazgatója beszédében úgy fogalmazott: a GE meggyőződése, hogy a közös sikerek kulcsa az innováció. Az új stratégiai megállapodás lehetőséget teremt arra, hogy az átalakuló világgazdaságban Magyarország és a GE új alapokra helyezze kapcsolatát. A vállalatvezető hangsúlyozta: Magyarország kivételes helyzetben van a cég szempontjából, hiszen az ipari és a pénzügyi üzletág is jelen van az országban. A régióban dolgozó munkatársak közel fele Magyarországon vállal munkát. Hutter Iván közölte: a GE Magyarországon dolgozó mintegy 400 kutatómérnöke globális csapatban, szoros együttműködésben dolgozik a hazai és nemzetközi felsőoktatási intézményekkel és vállalatokkal. A GE 1989 vége óta van jelen Magyarországon, amikor többségi tulajdonrészt szerzett a Tungsram izzógyártóban. A társaság azóta valamennyi üzletágában hajtott végre magyarországi beruházást. Banki üzletágával együtt jelenleg több mint 12 500 munkatársat foglalkoztat Magyarországon, így a legnagyobb amerikai munkáltató és befektető az országban. A társaság ipari tevékenységét összefogó GE Hungary Kft. és leányvállalatai öt városban hat gyárat, valamint három regionális üzleti központot és két kutatás-fejlesztést végző részleget üzemeltetnek. Emellett a társaság keretében, Budapesten működik a GE Fényforrás üzletág európai, közel-keleti és afrikai térségi üzleti és globális K+F központja, amely Magyarország öt városában további hat üzemet működtet.

A GE Hungary 2011. évi árbevétele 1 ezer 180 milliárd forint volt, amelynek 98 százaléka exportból származott. Tavaly a GE Hungary Kft. volt Magyarország harmadik legnagyobb árbevételű cége, harmadik legnagyobb exportőre és kilencedik legnagyobb foglalkoztatója. A GE-t a feltaláló Thomas Edison alapította 1878-ban. A vállalat azóta piaci tőkeértékét és árbevételét tekintve is a világ egyik legnagyobb vállalatává nőtte ki magát. A GE 2011 végén világszerte több mint 300 ezer munkatársat foglalkoztatott.

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
abraka
2012. december 11. 07:49
Hú, de jó!
Shom_Ford_All
2012. december 11. 07:18
De mi a megállapodás tartalma?
Gregorius
2012. december 10. 22:29
Az elmúlt 80-90 évben a Tungsram az ország talán leginnovativabb vállalata volt, azonban a piacok megnyitása után esélye sem volt a GE-vel szemben, ami az USA egyik legnagyobb vállalata. (A fényforrás az egy csak egy divizió...)
liberálzöld.
2012. december 10. 18:12
A General Electric vállaja, hogy addig nem rúg ki senkit, amíg nem áll érdekében. Azt is vállaja, hogy addig nem telepíti át Kínába gyárat, amíg M.O.-n olcsóbb a mukaerő és kevesebb joga van a munkavállalónak. Kb ennyi.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!