A gyomaendrődi Rádió Sun, a kisteleki városi televízió, a miskolci Irány TV, valamint a budapesti City Tv kapott összesen 13 millió forint pályázati támogatást. A forrást a Magyar Média Mecenatúra program műszaki fejlesztési pályázatának ötödik fordulója biztosítja – olvasható a médiatanács közleményében. A szóvivői iroda tudatta: a 2012-es pályázati keret 100 millió forint volt, több jelentkezést idén már nem fogadnak be. A pályázók a rádiók és tévék stúdiótechnikai hátterének kialakítására, valamint a folyamatos és minőségi működés biztosítására használhatják az elnyert összegeket.
A szóvivői iroda közölte azt is, hogy a médiatanács nyertest hirdetett több rádiós frekvenciapályázaton. Kaposvári, tiszafüredi és kiskőrösi helyi frekvenciák hasznosítására kiírt pályázatokon hirdetett nyertest a médiatanács. A testület megkezdte a hatósági szerződés megkötésére irányuló eljárását a Szlovén Rádióval a Szentgotthárd-Felsőszölnök vételkörzetben – olvasható a közleményben.