Az alperes önkormányzat és iskola mindvégig azzal védekezett, hogy nem rendelkeznek adatokkal a tanulók etnikai hovatartozásáról. Az iskola ilyen tartalmú nyilatkozatot senkitől sem kérhet, ezért nem is különíthették el a cigány gyerekeket. A beiratkozáskor pedig az érkezési sorrend dönti el, hogy milyen osztályba kerül a tanuló.
Az alperesek jogi képviselői úgy vélekedtek, hogy az alapítvány politikai tőkét kíván kovácsolni, és politikai előítélet motiválja, ugyanis csak azt követően döntöttek a kereset benyújtásáról, hogy 2011 júliusában jobbikos polgármester került a község élére. Ugyanakkor id. Farkas János, a cigány kisebbségi önkormányzat egykori vezetője egy korábbi tárgyaláson azt állította, hogy az önkormányzat minden mikuláskor megajándékozta a cigány gyerekeket, és ehhez a listát az iskolától kapták. Vagyis az intézményben nagyon jól tudták, hogy melyik gyerek cigány és melyik nem – állította a roma vezető.
A bíróság az ítélet indoklásában közölte, hogy a politikai hivatkozásokat elvetette, és csupán az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőségről szóló törvények alapján hozta meg ítéletét. Megállapította, hogy az iskola igazgatója igenis tisztában volt a gyerekek etnikai hátterével, hiszen egy korábbi, az Oktatási Hivatal által végzett ellenőrzés során osztályonként tudta közölni a roma gyerekek számát.