Mint kifejtették: „a kormány álláspontja, hogy egyetlenegy minisztérium sem szakadhat el a valóságtól, és mivel 2012-ben Magyarországon nem volt gazdasági növekedés, ezért nem lehet pluszkiadással terhelni a tárcák költségvetését”. Ebből fakadóan béren felüli és béren kívüli juttatásokra nincs lehetőség semmilyen formában – tették hozzá.
Kiemelték: az egészségügyi államtitkárságnak meggyőződése, hogy a bérrendezés hatására már a közeljövőben is egyre kevesebb orvos és egészségügyi szakdolgozó dönt majd úgy, hogy külföldön folytassa pályafutását. Ezért az államtitkárság mindent megtesz annak érdekében, hogy a betegágy mellett dolgozók béremelése a jövő évben is folytatódhasson – olvasható a közleményben.