Két ábra is bizonyítja: a többség fél attól, hogy a Tisza Párt győzelme után Magyarország belesodródik a háborúba és véget ér a rezsicsökkentés

Az is kiderült, mit tettek Magyar Péterék, ami ezt eredményezte.



Kedd délután tárgyalna Balog Zoltán miniszter a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnökségével.
Megbeszélésre hívta kedden délutánra Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnökségét. A minisztériumban tartandó tárgyalásra szóló meghívásról a szaktárca közleményben tájékoztatott kedden.
Hétfőn az ország több pontján tartottak tiltakozó megmozdulásokat a diákok. Szegeden összeláncolva, a kormányhivatal elfoglalásával, Budapesten vonulással és hídlezárással tüntettek a kormány felsőoktatási átalakítási tervei, a keretszámok csökkentése ellen a hallgatók. Este közel száz gödöllői egyetemista vonult a helyi polgármesteri hivatalhoz, hogy szolidaritását fejezze ki budapesti és vidéki társaival. Az oktatási államtitkárság hétfői közleményében azt írta: bízik abban, hogy az ellenállásból megértés lesz, mert a változások a hallgatókért és nem ellenük vannak.
