Két ábra is bizonyítja: a többség fél attól, hogy a Tisza Párt győzelme után Magyarország belesodródik a háborúba és véget ér a rezsicsökkentés

Az is kiderült, mit tettek Magyar Péterék, ami ezt eredményezte.



Az Együtt 2014 választói mozgalom nevében Bajnai Gordon vasárnap a nácizmus elleni tömegtüntetésen kijelentette: a nácikkal szemben mindenkivel össze kell fogni, de még a hatalomért sem szabad összefogni a nácikkal.
Békében akarunk élni, olyan országban, ahol a félelem nélküli élet alanyi jog – hangoztatta az Együtt 2014 választói mozgalom nevében Bajnai Gordon vasárnap a nácizmus elleni tömegtüntetésen. A politikus azt mondta: a nácikkal szemben mindenkivel össze kell fogni. A volt miniszterelnök reménykeltőnek nevezte, hogy a kormányoldal és az ellenzék közösen emeli fel a szavát az antiszemita megnyilvánulásokkal szemben, de szerinte bűntudatra ad okot, hogy nem voltak ugyanennyien a Parlament előtt a romák elleni gyilkosságsorozat elleni tiltakozásul.
