Gyurcsány kiszállt – megmenekül a DK, vagy széthullik teljesen? (VIDEÓ)

Gyurcsány Ferenc lemondása talán nem végleges – stratégiai visszavonulás is lehet, amely újraszervezheti a baloldalt, de nem biztos, hogy Magyar Péter nélkül.

A Riszpekt Ház többek között Kósa Lajost és Ablonczy Bálintot kérdezte a regisztrációról és az új választási törvényről.
A DK élőlánccal tiltakozott az új választási törvény ellen, amelynek elfogadásával Gyurcsány Ferenc szerint vége lesz a demokráciának. A Riszpekt Házban felelevenítették a Semjén Zsolt elleni plágiumgyanút, melyet több KDNP-s politikus is egyfajta keresztényüldözésként értelmezett. De az Index videójában szerepelnek Matolcsy György emlékezetes hódmezővásárhelyi kijelentései, illetve az általa készített megszorító csomagok is.