Okirat-hamisítás miatt feljelentést tesz az MSZP

2012. november 06. 13:19

Újabb földbérlet-pályázati eredményeket kifogásol az MSZP, két ügyben okirat-hamisítás miatt tesznek feljelentést.

2012. november 06. 13:19

Két ízben azért tettek, illetve tesznek feljelentést a szocialisták, mert a gyanú szerint okirat-hamisítás történt. Gőgös Zoltán elmondta: a Fejér megyei Csákváron öten jelentkeztek be egy lakhatásra alkalmatlan irodaházba, és közülük hárman sikerrel pályáztak összesen csaknem háromszáz hektár termőföldre. A szocialista politikus szerint a fiktív lakcímre azért volt szükség, mert a pályázati kiírás alapján csak 20 kilométeren belül élők juthatnak földhöz – ugyanakkor az üres irodaházba bejelentkezők egyike korábban Debrecenből igényelt területalapú támogatást. Az MSZP-s képviselő közölte, hasonló eset történt a bakonyi Nagyesztergáron, ahová valaki Fótról jelentkezett át a földhöz jutás érdekében, ugyanakkor a helyiek azt mondják, nem él a Veszprém megyei településen.

Gőgös Zoltán két másik földbérlet-pályázati eredményt is kifogásolt. Egyfelől, hogy Kecskeméten egy tíz éve földhasználó sertéstartó helyett – a pályázati kiírással ellentétesen – egy állattal nem rendelkező cukrász nyert el állami földet. Másrészt, hogy a Békés megyei Szeghalmon egy olyan család veszített a földbérletpályázaton, amely három éve 120 hektárt nyert el ott, és ugyanekkora területet kényszerhasznosításra kapott meg. Ezután – folytatta – öntözőrendszert építettek ki, most azonban elveszítették a kényszerhasznosított földterületre kiírt pályázatot. A szocialista képviselő szerint ez nyilvánvaló, de még orvosolható szakmai hiba, ugyanis egyértelmű, hogy senki sem adhatott be jobb pályázatot az öntözési beruházást elvégző családi gazdálkodónál.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

A bankárok vacsorája: veszélyes csomag látott napvilágot Magyarországon, ez mindenkit érint

A bankárok vacsorája: veszélyes csomag látott napvilágot Magyarországon, ez mindenkit érint
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Next adósság
2012. november 06. 15:52
A szocialista képviselő szerint ez nyilvánvaló, de még orvosolható szakmai hiba, ugyanis egyértelmű, hogy senki sem adhatott be jobb pályázatot az öntözési beruházást elvégző családi gazdálkodónál." Dehogynem, a Ságvári család cukrászdát nyit és a rendőrségnak szállít Dobos tortát. Ettől jobb pályázatot el sem tudok képzelni. Hümm!
Válasz erre
0
1
luga
2012. november 06. 13:56
Biztos ők sem tudták, hogy nem szabad lakatlan épületbe bejelentkezni a cél érdekében.
Válasz erre
4
1
kjkj945
2012. november 06. 13:48
Csávár Kecskemét Szeghalom. Ez nem kettő, ha jól számolom 3! Vgy úgy számol. hogy egy kettő sok?
Válasz erre
2
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!