Jókor jött pofont kapott a Fidesz – így reagáltak rá Orbán Viktorék

Márki-Zay Péter után Magyar Péterben reménykedik a baloldal. Az „előbb választást kell nyerni, és utána mindent lehet” folyamat hátteréről a Mestertervben beszélgettünk.

A módosítás értelmében a a földgáz-szállítási és a villamosenergia-ipari átviteli rendszerirányító tulajdonában álló vezetékek után is kell adót fizetni. Matolcsy György ezt azzal indokolta, hogy tulajdonosaik képesek az adó megfizetésére.
Az Országgyűlés kedden elfogadta azt a törvénymódosítást, amelynek értelmében mégsem mentesülnek a közművezetékek után fizetendő adó alól a földgáz-szállítási és a villamosenergia-ipari átviteli rendszerirányító tulajdonában álló vezetékek. A képviselők 220 igen, 32 nem és 1 tartózkodó szavazattal hagyták jóvá Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter javaslatát.
A tárcavezető indoklása szerint bár e közművezetékek stratégiai jelentőségűek, tulajdonosaik képesek az adó megfizetésére. Érvelése szerint „az arányos közteherviselés elvéből tehát az következik, hogy e mentességek ne illessék meg az érintett adóalanyokat”.
