Matolcsy György szerint a pogácsához hasonlóan az adósságot is meg fogjuk enni. A tárcavezető Hódmezővásárhelyen kifejtette: idén elérjük a mélypontot, de jövőre már jobb lesz, 2013 növekedési és beruházási fordulópontot hoz. „Kistigrisek leszünk újra, aranyosak, játékosak, de látszik a fogunk” – vázolta fel az általa elképzelt jövőt a miniszter.
Matolcsyt kérdezték Bajnai Gordon egyik kijelentéséről is, amely ázsiai törzsekhez hasonlította a Fidesz szavazóit. Minderre a miniszter érdekes választ adott: „az ázsiai származásra büszkének kell lennünk. Gyermekeink fenekén az első hat hétben százból harminc esetben kis piros pont van. Pont, mint a japán gyermekeknek. Ezt nekem japán tudósok mondták”. Ezen még Lázár János is meglepődött, meg is jegyezte, hogy ez sokuknak új információ volt, mire a miniszter azt javasolta, hogy ha nem talál piros pöttyöt gyermeke fenekén, akkor rajzoljon oda egyet.