LMP: Újabb gyilkos sarcok jönnek

2012. november 09. 15:55

Az LMP elfogadhatatlannak tartja, hogy megadóztatják a készpénzfelvételt, a pénzváltást és a hiteltörlesztést – közölte pénteken Scheiring Gábor, a párt parlamenti képviselője az adótörvényekhez benyújtott bizottsági módosító javaslatok kapcsán.

2012. november 09. 15:55

Az LMP gazdasági kabinetjének vezetője úgy fogalmazott: a kormány „újabb gyilkos sarcokkal készül betámadni az embereket”. Hangsúlyozta, hogy a végtörlesztést csak azok tudták igénybe venni, akiknek volt kellő megtakarításuk. Azok viszont akik nem tudtak élni ezzel, most már nem csak a megemelkedett részleteket fizetik, „de a kormány különadót is kivet rájuk” – közölte.

A képviselő úgy számolt, hogy egy átlagos keresetű család esetében a módosított pénzügyi tranzakciós illeték havonta akár az ezer forintot is meghaladhatja. A költségvetési bizottság csütörtöki ülésén döntött – az államháztartási egyenleget javító, a nemzetgazdasági miniszter által októberben bejelentett intézkedésekre vonatkozó – módosító indítványok benyújtásáról. A korábbi bejelentéseknek megfelelően a tranzakciós illeték általános mértéke 2 ezrelék, a készpénzfelvételé pedig 3 ezrelék lenne, a Magyar Nemzeti Bank viszont kikerülne az illetékfizetésre kötelezettek köréből.

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2012. november 09. 16:34
lő mp
ballada
2012. november 09. 16:14
Oda ne rohanjak ,lmp-szdsz azt nem tartotta elfogadhatatlannak mikor a szocikkal együtt 32x emelték a gázárát.ballibsi károgás mindig hangosabb annak tudható be hogy még is él az ország,hogy az a fránya csőd még se következett be,hej pedig de drukkolnak az ország bukjon el és majd ismét fellépnek a kádári pribékek egy része és igérget a népnek,ezek után akik rá szavaznak a mult lmp-szdsz -szocikra azok meg is érdemlik nyomorogjanak.
freehckr
2012. november 09. 16:08
„átlagos keresetű család esetében a módosított pénzügyi tranzakciós illeték havonta akár az ezer forintot is meghaladhatja” A „gyilkos sarc”. :) Ideje lenne, ha a budapesti belvárosi liberálisok csiszolnák kicsit a modort, ha már a szüleik is kissé liberálisan kezelték neveltetésüket...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!