Kossuth-díjat Uz Bencének!

2012. november 22. 14:41

Azt se tudják, ki Wass meg Nyirő, de az alaptantervbe azért beletaknyolják őket.

2012. november 22. 14:41
Tóta W. Árpád

Halász - és az Emmi érintett stábja - nyilvánvalóan nem ismeri Nyirő József munkásságát, hiszen aki képben van, az azonnal észrevenné a bibit, és nem nevezné írónak Esti Kornélt vagy Tarzant. Ez önmagában nem baj, lehet mást olvasni Nyirő helyett.

De azért a gyerekeink torkán letömnék. És így van ez az egész szimbolikus politikájukkal. Pár százezer csápolónak húzzák a nótát: nemzetegyesítésről, amelyből nem kér a határon túli magyarság, keresztény erkölcsről és szentségi házasságról, amit ők maguk is leszarnak, és gyökérmagyar irodalomról, amit meg nem olvasnak. A háttérben Schmitt Pál tárogatja díszmagyarját.

Pontosan ugyanaz a sztori, mint a rovásírásból elhasaló fajmagyar esete.

Összesen 114 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csíksomlyai
2012. november 23. 09:20
http://www.pecsistop.hu/regio/nyilt-levelben-tiltakoznak-wass-albert-ellen/1085633/ WaSS Albert nyíltan uszító írást jelentetett meg Kolozsváron, akkor amikor a zsidókat deportálták, és AMIKOR Márton Áron püspök arra szólított fel minden keresztényt, hogy menekítse a zsidókat. No, el lehet dönteni, hogy ki a magyar/ember? http://www.szmm.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=3316
gereb6
2012. november 23. 09:11
Hát akkor nézzük a fajmagyar és a fajzsidó esetét: "- Hó, zsidó! És előlépett a vastag fa mögül. Már ideje se volt visz-szacurukkolni, mert a ló horkantott, s a szekér megállott. Nem lehet tudni, hogy a ló vagy a zsidó ijedett-e meg jobban. Torz, vad kinézése volt Bencének, a karján pedig éles fejsze. A nézése az anyja halála miatt olyan fekete volt, mint az éjszaka. - Mit akar, jó ember? - hebegte a zsidó, akinek sárgadozó, szennyesfehér szakálla nedves volt a verejtéktől, mintha harmat hullott volna reá. - Pénz! - hörögte Bence, és szégyenében lesütötte a szemeit. A szegény, tehetetlen zsidó ember úgyis halálra volt ijedve, de Bencét mégis az a gondolat gyötörte, hogy meg kellene ölni. A keze magától rángott a fejsze felé. Maga csodálkozott legjobban rajta. Esze ágában se volt egy ujjal is bántani az utast, de érezte, hogy meg kell ölnie. Homályosan rémlett, hogy azért kell kioltania az életet, nehogy élő tanúja maradjon az ő gaztettének. Nem a törvénytől félt, hanem önmagától. Amíg önmagával birkózott, a zsidó tízszer is elhebegte: - Nincs pénzem, fiam! Ne bánts, fiam! Szegény, koldus ember vagyok én is. Négy neveletlen, apró gyermekem van otthon... Nincs semmi kereset!... Ezek a bőrök is itt rothadnak a nyakamon... Nem tudtál egy gazdag embert megállítani?... Inkább te adhatnál nekem... - Ha a zsidónak ideje van beszélni, akkor baj van! - gondolta Bence, s újra elmordult: - Pénzt, vagy életet! Ez a rendes formája az útonállásnak. Szabályosan ki kell mondani: „Pénzt, vagy életet!", mert másképpen nincsen eredmény. Az utas zsidó is tudta, hogy vége mindennek. Mikor hozzá Bence még a fejszével is leírt egy pár kört az orra előtt, ijedten rántotta elő a koszos zacskót a nyakából. Mihelyt azonban a pénzt a markában érezte, újból megjött a szava. - Egyezzünk ki, fiam! Mordul felnézett Bence. A zsidó könnyezve hajította oda a zacskót. Utána még egymáshoz törülte sárga kezeit, mintha piszkot seperne le róluk. - Becsületemre nem érdemes, fiam, azért a pár lejért! Nem seft! Bizonyisten rossz seft!... Ház üzlet ez?... Uz Bence nem válaszolt, csak megtántorodott, mikor a zacskót a kezébe vette. Sápadt lett, és elsötétült előtte az erdő. Nagy, busa fejét lesütötte, és a belső nehézségtől hörögve lélegzett. - Mehetek, fiam? Eleresztesz? - kérdezte szomorúan a kifosztott zsidó ember. - Még nem! Felnézett dúltan, sötéten, vadul. A bűn árnyékával az arcán olyan döbbenetes volt, hogy a zsidó rémületében keresztet vetett volna, ha tudott volna. - Ó Adonáj! - motyogta. Hirtelen a legény szemeiből könnyek törnek elő, mint a megáradt patak, és az erdei élettől durva, cserepezett, földszínű kezével elfödve arcát, visszanyújtotta a pénzt. - Tessék, tekintetös úr! Az öreg zsidó bámulva meredt rá. Izgatott kezéből a zacskó a szekér fenekére hullott. Uz Bence elszántan közel lépett. -Hafelakarjelenteniatekéntetesúr- mondotta rekedten-, a nevem Uz Bence, s ott lakom feljebb, Csinód fejében az erdei szálláson... írja fel, hogy ne felejtse el!... Az öreg zsidóban is feloldódott valami. A rossz ülésről felemelkedet. Széles, magas ember volt. Az erdei szél fújta hosszú szakállát. Nem szólt, csak nézett, sárga homloka ragyogott. A legény megfordult, és görnyedten elindult az erdők felé. A vén zsidó töprengve leejtette a fejét, és meglátta a földön a fejszét. A legény hullatta le gyötrelmében, és megragadva a fejszét, felkiáltott: -Megállj! Akkorát kiáltott, mint Mózes a pusztában. Felemelt fejszével a legény után lépett, és amilyen marconán csak tudott, ráordított: - Pénzt, vagy életet! Egy kicsit elképedt a legény. - Netene! - Ne közelíts, mert leváglak! - fenyegette az öreg zsidó. így állottak egy percig. Akkor a zsidó eldobta a fejszét, és azt mondta: - Ha fel akarsz jelenteni, Róth Sámi vagyok, és itt lakom Pottyandban. A legénynek a szája is tátva maradt a bámulattól, de muszáj volt kacagni. Nem tudta, miért kell kacagni, de muszáj volt; mint ahogy az előbb valami ölni kényszerítette. Az öreg Sámi is mosolygott. - Most kvittek vagyunk! Mind a ketten meg voltak hatva. A vén zsidóember megfogta a legény kezét, és lehúzta maga mellé a parlagra. - Ülj le, és mondd el szépen, miért akartál te engem kirabolni. - Hagyjon el, istállóm - szabadkozott a legény -, eléggé szégyellem! - Éppen, mint az édesapádnak! - biztatta jóságosan a zsidó. A legényt újra elöntötték az érzései. A belső elfogódottságtól alig hallszott a hangja. - Meghót édesanyám ma reggel... Azért... Nem volt egy krajcárom, mivel szemfedőt vegyek... Azért... Mivel temessem... Méges édesanyám volt... Azért... Mind a ketten hallgattak. A bogos, rossz ló azalatt félrehúzta a szekeret az út szélére, s ette a poros füvet. A vén zsidó meglátta. A legényhez nem is szólva odafutott, megfordította a szekeret, felült rá, a lovat megcsapdosta az ostorral, és úgy elvágtatott, hogy szakadt szét a rozoga szekér. A legény utána se nézett, csak sóhajtva felállott, és visszaindult halott édesanyjához." (Uz Bence írta: Nyírő József) Egyebek mellett ezért is helye van az Alaptantervben! Egyszer már idéztem, de hogy Tóta W. sem olvasta a fenti művet az biztos. Az érintett stáb pedig nyilván a MŰ-ről beszél és nem az íróról.
sufnik
2012. november 23. 07:57
Kedve Mandiner FELÜGYELET! Már a tetszik, nem tetszik számlálót is HEKKELIK! Ez csodálatos!!! Oldjátok már meg!! Bezzeg engem „észben tart” és csak egyszer „nyomhatok”.
countrystudy
2012. november 23. 05:56
nem oly nehéz átlátni a fikázásodon,te szánalmas firkász.valóban sokszor nem nézik meg,mit írnak alá,valószínű,megvannak az embereik erre,de ez kisapám rendszer- és pártsemleges baromság.igen,JÓ lenne,ha átolvasnák,de a tieid is ugyanígy tettek.lustaságból,kényelemből v.időhiányból,mindegy. az pedig,h nem ismerik,ismerjük Uz Bencét, a TI saratok,mondjuk úgy,a '45 utáni politikai-kulturális diktatúrának.nem kell szeretned Wasst v. Nyirőt,de lehetőséget adni eldönteni,h kell-e v nem,azt bizony igen.te kis aczélunoka. elhallgattatok,tiltottatok mindenkit,aki nem az almotokból került ki.és ti beszéltek toleranciáról. hazug,képmutató banda.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!