Hoffmann szerint megvan a pénz az iskolák államosítására

2012. november 16. 07:59

Az oktatási államtitkár szerint rendelkezésre állnak a köznevelési intézmények átadás-átvételének lebonyolításához szükséges anyagi források. Hoffmann Rózsa ezt csütörtökön az M1 Az Este című műsorában mondta, amelyben Hiller István szocialista oktatáspolitikussal vitázott. A volt oktatási miniszter szerint maga a kormány állította, hogy nincs meg a kellő forrás az átalakításhoz.

2012. november 16. 07:59

Az oktatási államtitkár kiemelte: az önkormányzati rendszer nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, nem alakult ki színes, magas színvonalú iskolarendszer. Nagyra nőttek a különbségek tanulók és iskolák között, és olyan rendszer jött létre, amelyben az állam nagyon kevés lehetőséggel rendelkezett az iskolai munka kontrollálásának területén. Az az álláspontjuk, hogy a különbségeket ki kell egyenlíteni, és ezt csak az állam felelősségvállalása mellett lehet – mutatott rá.

Hiller István azt mondta: nem szolgálják a magyar oktatás és a diákok érdekeit a kormányzat lépései. A jobbaktól elvesznek, de semmilyen garanciát nem adnak, hogy a gyengébbek színvonala javuljon. Az pedig párját ritkító, hogy a területért felelős helyettes államtitkár bejelenti a lemondását az átalakítás közben – tette hozzá a korábbi oktatási miniszter.

Hoffmann Rózsa szerint semmilyen tény nem támasztja alá, hogy nem lesz működőképes az új rendszer és a központ. „Önök elég sokáig kormányoztak, és nem tudtak egy eredményes iskolarendszert létrehozni, ezen változtatni kell” – hangsúlyozta. Gloviczki Zoltán helyettes államtitkár benyújtotta ugyan a lemondását, de végül a helyén maradt, és „teljes gőzzel dolgozik” – jegyezte meg az államtitkár. Kitért arra is, hogy a jövő évi költségvetés még nem született meg, és ha látják, akkor lehet a forrásokról beszélni.

Hiller István azt mondta, az államtitkár nem tud pénzt szerezni ennek a területnek, és idézte azt az átadás-átvétel kapcsán készült októberi kormányzati előterjesztést, amely szerint „a döntés végrehajtásához szükséges személyi, tárgyi és költségvetési feltételek nem állnak teljes egészében rendelkezésre, sem a központban, sem az Oktatási Hivatalban, sem a Magyar Államkincstárban”.

Hoffmann Rózsa erre úgy reagált: azóta rendelkezésre állnak a források. Megvan és meglesz a pénz – mondta, majd feltette a kérdést: nem képzelik, hogy egy ilyen átalakításba belekezd a kormány anélkül, hogy mellé tenné a szükséges forrásokat?

A szocialista politikus az elmúlt két és fél év tapasztalatára hivatkozva fenntartotta az állítását. Hiller István szóvá tette a felsőoktatási forráskivonásokat is, és horrornak, rémálomnak nevezte az önfinanszírozó felsőoktatás tervét. Önfinanszírozó felsőoktatás nincs Európában, sem az unióban, sem azon kívül – mondta. Szerinte a tandíjak többszörösére nőnek majd Magyarországon, a hallgatókat pedig beleviszik a diákhitel-konstrukcióba, aztán 30-35 évig törlesztenek majd.

Hoffmann Rózsa kijelentette: nem vonnak ki pénzt a felsőoktatásból, más csatornán keresztül kerülnek be források, és a diákhitel állami kamattámogatására jelentős összegeket terveznek. Az állam nem kíván teljesen kivonulni a felsőoktatás finanszírozásából – hangsúlyozta Hoffmann Rózsa. Kitért arra is, hogy szerdán tárgyalt a rektori konferencia képviselőivel, és ők megerősítették, hogy túlzók a zárolásról elhangzott drámai kijelentések.

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
dehumanizer
2012. november 16. 11:50
"Az állam nem kíván teljesen kivonulni a felsőoktatás finanszírozásából – hangsúlyozta Hoffmann Rózsa. Kitért arra is, hogy szerdán tárgyalt a rektori konferencia képviselőivel, és ők megerősítették, hogy túlzók a zárolásról elhangzott drámai kijelentések." Ellenben: http://hvg.hu/itthon/20121116_bezarjak_ket_hetre_a_debreceni_egyetemet
tarackos
2012. november 16. 10:11
Meg van a zsozsó pofa be, leülhetsz! Hogy is képzelhetnéd, hogy nincs? Ellenforradalmár vagy? Azt írtuk két hete nincs. Na és? Mára van, a párnánk alatt találtunk 150 milliárdot a szétlopott pénzből...
nyugalmazott tanár
2012. november 16. 09:29
Amikor már elfogynak a maszopnál az észérvek, avagy teljesen hiányoznak, akkor kezdődik az agódás. Miből fogják finanszírozni. Legjobb az lenne, ha a párt- és mindenféle kártékony szervezet finanszírozásból takarítanák meg a rávalót. Van belőlük éppe elég, nyelik a milliárdokat.
négyzetgyök
2012. november 16. 09:22
Rózsika-féle "itt a piros, hol a piros?".
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!