Gyöngyösi Márton hétfői parlamenti kijelentése miatt „megköveti zsidó honfitársait”, elismeri, hogy félreérthetően fogalmazott amikor zsidó származásról beszélt, de „fel sem merült benne”, hogy lemondjon, az ügyet pedig lezártnak tekinti. A Jobbik frakcióvezető-helyettese hangsúlyozta: felszólalásában „etnikai, faji alapon történő vagy zsidó származás szerinti listázás (...) természetesen nem hangzott el”, hanem „izraeli zsidó honfitársainkról, az ő jelenlétükről Magyarországon volt szó”.
A jobbikos politikus elmondta: fenntartja pártja azon kezdeményezését, hogy a kormánynak igenis közzé kellene tennie a magyar-izraeli kettős állampolgársággal rendelkező és így potenciális nemzetbiztonsági kockázatot jelentő kormánytagok és országgyűlési képviselők esetleges listáját. Hangsúlyozta: az adatvédelmi biztos egy korábbi vizsgálatában kimondja, hogy közérdekű nyilvános adat a közszolgálati tisztviselők állampolgársága, így szerinte egy ilyen vizsgálat „nem kellene, hogy megütközést keltsen Magyarországon”.