Politikai mozgalommá alakult a Milla

2012. október 11. 08:33

„Akkor most végre Facebook-csoportból egyesület lettünk” – mondta Juhász Péter a Szimpla Kert nevű budapesti romkocsma pincéjében, miután tizenhárom társával együtt hivatalosan is megalapították a Milla Egyesületet – írja az Index. A szervezet önállóan nem, azonban egy politikai szövetség keretein belül elindulna a választásokon.

2012. október 11. 08:33

A Milla Egyesület alapító okirata kimondja: az egyesület célja a demokratikus jogállami keretek helyreállítása és az állampolgári tudatosság erősítése. A 2010-ben Egymillióan a magyar sajtószabadságért néven, Facebook-csoportként megszerveződött politikai kezdeményezés nem számít arra, hogy minden Facebook-lájkolója automatikusan párttag lenne.

Az Index értesülései szerint  Milla nem indul önállóan a 2014-es választásokon, hanem választási szövetségben venne részt más, hasonló célú politikai alakulatokkal. Bajnai Gordon fellépése az egyesület október 23-i demonstrációján jelezheti a leendő partnerek körét. Ezen az eseményen felszólal Kónya Péter, a Szolidaritás vezetője is.

Juhász Péter szerint a Milla felismerte: a mai politikai helyzetben nem elég fórumot biztosítani, agitálni kell, a politikában aktív szerepet kell vállalni. Juhász, aki korábban a Kendermag Egyesület aktivistája volt, ezt annyira fontosnak tartja, hogy az utóbbi hónapokban még a marihuána fogyasztását is abbahagyta.

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fofo
2012. október 11. 12:58
Elnézve a mai magyar balliberális oldalt, nem látni mást, mint Armani-öltönyös, a szegényekért "aggódó" milliárdosokat. Ezek az alakok, csak a nagy üzletek, és a törvény felettiség reményében akarnak a politikai életben vezető szerephez jutni. Magasról leszarják az országot, az embereket, a szegényekben is csak az olcsón megszerezhető szavazatokat látják. És azok a szerencsétlen szegényel el is hiszik, hogy ezek az emberek értük aggódnak, és nem lveszik észre, hogy csak az asztalról lehulló morzsákat lökik oda nekik. Ez a pislogó, álszent Bajnai is bebizonyította már, hogy a tisztesség és becsület nagyon messze áll tőle, ahogy a közéjük tartozó Soros is megmondta, az üzleti életben ezeknek a tulajdonságoknak nincs helye! De mivel ők ülnek a pénzes ládán, könnyen találnak szereplési vággyal megáldott, pénzéhes alakokat, akik trónra emelik őket. Ezt a civil szervezetet, amiről nem is lehet tudni, hogy mekkora szervezet, lehet, hogy csak néhány száz fő, nyilván Bajnai, meg az őt támogató külföldi cionisták pénzelik. Próbálják magukat civilként eladni, ahogy mostanában a polgármesterek is teszik, megtévesztve a politikusoktól megundorodott embereket. Ez a Bajnai egyébként veszélyesebb, mint a Gyurcsány, mert az legalább kimondja amit gondol, ez meg csak pisog, behizelgő mosolygásával, ártatlan képpel csapja be az embereket, és végül majd mindenki úgy jár, mint a libatenyésztők! Ki lesznek fosztva!
hazug politikusok
2012. október 11. 11:41
Viccesek a Fidesz komcsi kommentelők az nem zavarja őket hogy Orbán is füvezett meg LSD-zet. Most meg gyógyszereken él. 1998-2002 között az akkori Fidesz kormány nem segített a libásokon hagyta őket megdögölni. Bohócügyi államtitkár meg a Szijjártó Péter ő bohócozott. Na mindegy ez az Orbán kormány csak egy szar vicc.
kjkj945
2012. október 11. 11:24
http://www.nemenyi.net/default.asp?SID=1&AID=0&Direkt=105165
citizen queen
2012. október 11. 10:24
Rég jártam erre, mert meguntam a Mandit elárasztó bögrekommandó "jeles" harcosaival a végnélküli szájkaratét. De erre muszáj reflektálnom: Ennyit a sokat hangoztatott "független", "civil", stb. szervezetről. A Milla soha nem volt "civil" szervezet, a párt nélkül maradt neolibsi szadesz-árvák gyűjtőhelye, és most, kétévnyi sunyítás után megmutatták, kik is valójában, ha ez nem lett volna idáig világos. A korona pedig ezen a szép rakás fekálián a szendeképű Ludas Mutyi. Mint "független", "civil", és "szakértő". "Szakértelmét" bizonyítja a csődbevitt Hajdú-Bét, "függetlenségét" pedig az, hogy a Gyurcsány-kormány minisztere, majd az IMF végrehajtója volt. Mielőtt rákezdene valamelyik bajnai rajongó troll a kötelező "rettegnek a fideszesek bajnaitól" mantrára, közlöm, engem nem az zavar, hogy visszatér a politikába - ez egyébként is sejthető volt -, hanem az az arcátlan hazugság, amivel el akarják adni. Méghogy "civil", még hogy "független", méghogy "szakértő"... Aki egy kicsit is utánanéz a közelmúltbéli tevékenységeinek, és nem elfogult, az nem a patás Zorbánt leváltó messiást látja ebben a sima modorú pislogós pubiban, hanem a módszerváltás utáni, poszt-komcsi elit csemetéből homályos üzletek révén mutyimilliárdossá avanzsált, fehérgalléros gátlástalan gazember tökéletes mintapéldányát. Egy gombot nem bíznék az ilynre, nemhogy egy ország vezetését.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!