NOL: Emelné a telefonadót a kormány

2012. október 21. 17:31

Az idén nyáron bevezetett, percenként kétforintos telefonadó emelésére készül a kormány – állítja a Népszabadság, megjegyezve: a Brüsszel által kifogásolt adó egy új mutációjáról van szó.

2012. október 21. 17:31

Az idén nyáron bevezetett, percenként kétforintos telefonadó emelésére készül a kormány – állítja a Népszabadság, megjegyezve: a Brüsszel által kifogásolt adó egy új mutációjáról van szó. A lap úgy tudja: a kabinet már a szolgáltatóknak is üzent tervéről, bár annak mértékéről még informálisan sem tájékoztatta a cégeket. A kabinet kapcsolattartóinak információi szerint ugyanakkor magas költségnövekedésre kell számítani.

A NOL emlékeztet: a telefonadóból az idén 25-30 milliárd forint bevételt vár a kormány, jövőre pedig - az eredeti tervek szerint – több mint 50 milliárdot. Emellett 2014-ben a Vodafone 900-as és 1800-as, valamint a Telenor és a T-Mobile 1800-as sávjainak koncessziója is lejár, és a hatályos szabályok szerint e tárgyban már 2013-ban egyezségre kell jutnia a cégeknek és a kormányzatnak. A lap úgy tudja: a Fidesz a frekvenciák ellenértékét is beszedné jövőre.

A távközlési különadóval kapcsolatban a lap azt közölte: amennyiben az Európai Bizottság a kötelezettségszegési eljárás keretein belül elmarasztalja a kormányt, az 150 milliárdos lyukat üthet a költségvetésen.

Összesen 100 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Robin
2012. október 21. 21:09
Ki az a barom aki lájkolta a telefonadót??? x(
SoukySanjay
2012. október 21. 19:10
Akkor számoljunk egy kicsit:van ugye kb.10 millió előfizető a 3 társaságnál.Ha átlagosan 2,5K forint a biztos bevétel,akkor az ugye havonta 25 milliárd forint bevétel.Az éves szinten 300 milliárd.Ebből amit az állam bevételként tevez ennek a 10 %-a.Azért az nem olyan súlyos.Persze nyilván vannak költségek is,de csak úgy hasra ütve az eredeti 300 milliárdnak biztosan megmarad a fele,tisztán.
next mindig élni fog
2012. október 21. 18:58
Egyébként igazuk van! Ne telefonáljunk, mert nem kötelező! Vagy mégis? Hm!
USsange
2012. október 21. 18:31
Szokásos népszabis riogatás. Dunát lehetne rekeszteni hasonló szellemiségű cikkekkel.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!