Szeptember 11-én, az IH új főnöke, a katonai hírszerzéstől érkező Pásztor István dandártábornok bemutatásakor Lázár úgy fogalmazott: „Magyarország jelenlegi nemzetbiztonsági helyzete és az európai gazdasági környezet és az Európai Unió gazdasági helyzete miatt különösen fontos minden olyan információ, amely Magyarország pénzügyi-gazdasági stabilitását elősegíti, ezért az Információs Hivatal tekintetében újabb és újabb kihívások tornyosulnak a szolgálatban dolgozó kollégák elé”. A napi.hu megjegyezte: egyértelmű, hogy az IH feladatai közé kerül az IMF-fel és EU-val folyó hiteltárgyalások figyelemmel kísérése is.
Két héttel később – amint arról már az MTI is tudósított – Lázár a saját meghallgatásán arról beszélt a bizottságban, hogy az ország pénzügyi függetlenségének a biztosítása különleges figyelmet, fokozott munkamennyiséget jelent a jövőben is az IH számára. Jelezte, ezért javaslatot tesz arra, hogy az IH a szükséges pénzügyi eszközöket „az új típusú feladatokhoz” megkapja. Elmondta azt is: az IH kiemelt feladatai között szerepel az ország energiabiztonságára való különleges odafigyelés, valamint a nemzetstratégiai feladatok, így a kettős állampolgárság bevezetése.