Jobbik: A cigányokat alázták meg a választási visszaélésekkel

2012. október 30. 13:26

A párt úgy véli, hogy a tiszavasvári időközi önkormányzati választásokon elkövetett visszaélésekkel az elkövetők tulajdonképpen megalázták és kihasználták a cigányságot.

2012. október 30. 13:26

A Jobbik szerint a vasárnapi tiszavasvári időközi önkormányzati választásokon elkövetett visszaélésekkel – a cigány származású választók szervezett utaztatásával a szavazóurnákhoz – az elkövetők tulajdonképpen megalázták és kihasználták a cigányságot. Erről Gyüre Csaba a párt alelnöke beszélt keddi, budapesti sajtótájékoztatóján. A helyi választási bizottság hétfői ülésén döntött arról, hogy visszaélések és törvénysértések miatt két választókerületben megsemmisítették a vasárnapi tiszavasvári időközi választás végeredményét. Az 1-es és 8-as választókerület három szavazókörében így sem a polgármester-, sem pedig az egyéni képviselő-választás nem érvényes, ebben a két kerületben harminc napon belül újabb választást kell tartani.

A választási iroda vezetője korábban elmondta, hogy tanúmeghallgatások, illetve a vonatkozó rendőrségi iratok megvizsgálása után úgy találta, hogy megvalósultak a szervezett szállítások, amivel befolyásolták a választás végeredményét. Az előzetes, vasárnapi adatok szerint a polgármester-választáson a legtöbb voksot, 2411-et Fülöp Erik (Jobbik) gyűjtötte be. A Fidesz által támogatott Ráduly Zsoltra (Tiszavasváriért Közéleti Egyesület) 1707, az MSZP színeiben induló Timári Istvánnéra 499, míg a Budapesti-Pest Megyei SZEM-pont Egyesület jelöltjére, Aleva Istvánra 116 szavazat érkezett.

Gyüre Csaba hangsúlyozta: a 8 egyéni választókerületből az 1-es és a 8-as kivételével Fülöp Erik nyert, ebben a két kerületben viszont, az eredmények alapján,  nagy többséggel Ráduly Zsolt gyűjtötte a több voksot. A Jobbik alelnöke elmondta: Fülöp Erik maga is tett bejelentést vasárnap, mivel a jobbikos megfigyelők észlelték, hogy a városi cigánytelepről folyamatosan autókkal hordják a cigány származású szavazókat az urnákhoz. Az ellenzéki párt hangsúlyozta: Fülöp Erik ennek ellenére is megnyerte a választást, azonban ez az eljárás sérti a választások tisztaságát, ezért a Jobbik elutasítja az ilyen magatartást és arra szólítja fel a pártokat, hogy a jövőben tartózkodjanak az ilyen akcióktól.

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kratulos
2012. október 30. 16:12
Emberek, szerintetek, ki a cigányellenes? Az, aki kimondja a problémát és fel kíván lépni a cigányság bűnöző rétege ellen, vagy az aki még csak nem s hajlandó szembenézn ezzel a sajátos szociokulturális jelenséggel, melyet jobb híján "cigánybűnözésnek" neveztek el a 80-as években a büntetőjogászok? Szerintem ti, vagyis azok akik nem hajlandók ezt a problémát nevén nevezni első lépésként, vagytok valójában cigányellenesek, mivel azzal, hogy meg kívánjátok fosztani a magyar és ezen belül a cigány társadalmat is attól, hogy őszintén lehessen beszélni a jelenségről, el kívánjátok zárni a cigányság jogkövető rétegét a megoldástól.
Fakutya tizedes
2012. október 30. 16:03
Amnesty International Magyarország Eötvös Károly Közpolitikai Intézet Háttér Társaság a Melegekért Magyar Helsinki Bizottság Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda Társaság a Szabadságjogokért SAJTÓKÖZLEMÉNY 2012. október 4. Augusztus 5-én Devecserben szélsőjobboldali szervezetek tartottak erődemonstrációt. A beszédeket követően a résztvevők, akik közül többen is a betiltott Magyar Gárdáéra hasonlító uniformisban jelentek meg, a település cigánysorára vonultak, ahol az ott élőket támadták. A helyszínen tartózkodó LMP-s aktivista megsérült, ahogyan Ferenczi Gábor jobbikos országgyűlési képviselő is, aki a „jogos magyar önvédelem" nevében meghirdetett csődület egyik szervezője volt. Habár a tüntetés hamar elveszítette békés jellegét, a rendőrök nem oszlatták fel a tömeget, nem igazoltatták a rendbontókat, nem indítottak ellenük eljárást. Passzívak maradtak annak ellenére is, hogy többször, több okból is haladéktalanul fel kellett volna lépni a rendbontókkal szemben. A rendőrség devecseri passzivitása miatt az Eötvös Károly Intézet, a Magyar Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért augusztus 9-én közös levélben fordultak Pintér Sándor belügyminiszterhez és Hatala József rendőrfőkapitányhoz. A civilek szerint „a tüntetés már a beszédek elhangzásakor elveszítette békés jellegét, majd fizikai erőszakba torkollott, amikor a tüntetők a helyi cigányokat, illetve a cigányok lakta házakat kövekkel, betondarabokkal dobálni kezdték. Ezért a tüntetést a rendőrségnek fel kellett volna oszlatnia. Ez nem történt meg, és ezzel a rendőrség súlyos mulasztást követett el, mert nem védte meg honfitársaink szabadsághoz, egyenlőséghez és biztonsághoz való jogát." Ezért az emberi jogi szervezetek vizsgálatot követeltek és egyeztetést ajánlottak annak érdekében, hogy a hasonló mulasztások a jövőben megelőzhetőek legyenek. A Belügyminisztérium (BM) válasza (letölthető az oldal alján) nem tért ki sem a felajánlott egyeztetésre, sem a belső vizsgálatra. Annyit tudni, hogy a sajtó tudakozódására az ORFK már korábban kijelentette, nem vizsgálják a rendőrség devecseri ténykedését. A támadást elszenvedő romák közül néhányan panaszt tettek a tétlen rendőrök ellen a helyi rendőrségen, amit – mint megtudtuk – a rendőri elöljárók az ügyészségre tették át, azaz a helyszínen lévő rendőrök egyéni kötelességének elmulasztása ügyében bűncselekmény gyanúja miatt kezdeményezték az ügyészség nyomozását, de a rendőri szervezet mulasztására vonatkozó panaszt – úgy tűnik – nem hajlandóak kivizsgálni. A BM válaszlevele a civil szervezetek által szóvá tett rendőrszakmai hibákról is szűkszavúan fogalmaz. Különös helyzetértékelésük és meglepő jogértelmezésük a következő: http://www.amnesty.hu/amnesty-international/a-romak-diszkriminacioja-ellen/devecser_sajtokozlemeny_20121004 Akkor most mivan?
Fakutya tizedes
2012. október 30. 15:27
Gyorsabban forognak, mint a szélkakas, bazmeg. :))
szintiboj
2012. október 30. 15:00
Júj mindjárt sírok a jobbik a cigányokért aggódik...milyen hiteles...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!