Ezernégyszáz önkéntes tartalékos tett esküt

2012. október 04. 10:58

Mintegy ezernégyszáz önkéntes műveleti tartalékos tett esküt csütörtök délelőtt az ország három pontján. A honvédelmi miniszter szerint az önkéntes tartalékos rendszer kiépítése a Magyar Honvédség legnagyobb képességfejlesztése a rendszerváltás óta.

2012. október 04. 10:58

A Hősök terén csaknem ötszáz tartalékos előtt Hende Csaba honvédelmi miniszter mondott beszédet. A tárcavezető beszédében rámutatott: tartalék nélkül nem létezhet semmiféle hadsereg; a honvédség csak akkor képes ellátni a feladatát, ha szükség esetén vannak, akik a civil életből érkezve hozzá akarják és tudják adni a maguk erejét a hivatásosokéhoz. Hende Csaba szerint az önkéntes tartalékos rendszer kiépítése a Magyar Honvédség legnagyobb képességfejlesztése a rendszerváltás óta. Az év végére 4000 kiképzett és esküt tett tartalékos áll szolgálatba, 2014-re pedig a tervek szerint 8000-en lesznek. A honvédelmi miniszter hangsúlyozta: a kormány és a honvédelmi vezetőség az egyik legfontosabb céljának tartja, hogy mindenki számára, aki önkéntes tartalékos akar lenni, legyen hely a rendszerben. Újra nyitva áll a szolgálat lehetősége minden elkötelezett ember előtt – fűzte hozzá a miniszter.

Mintegy 1400 – katonai alapkiképzéssel rendelkező – önkéntes műveleti tartalékos vonult be szeptember 24-én tíznapos felkészítésre, amelynek célja a már meglévő ismereteik bővítése volt; a tartalékosok a felkészítés végén egy időben, három helyszínen (Budapesten, Debrecenben és Tatán) tettek ünnepélyes katonai esküt. A műveleti tartalékosokra békeidőben a haderő kiegészítéseként, a katonák tehermentesítésére, alkalmanként külszolgálat céljából számít a honvédség. Miután többségük egykor aktív szolgálatot teljesített (volt hivatásos katonák és rendvédelmi dolgozók), kiképzésüket és tudásukat inkább frissíteni, kiegészíteni kell, nem pedig az alapoktól kezdeni.

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Felebarát
2012. október 04. 14:44
mehetnek majd önként és dalolva árvízvédelemre, hamarosan
Gumimaci
2012. október 04. 14:10
Eddig csak önkéntes mérvadókról hallottam, de már van önkéntes tartalékos is. Ez olyan dolog, mint a fából vaskrika, vanni van, de minek. Jó lenne, ha a honvédség rendezne már egy díszszemlét, oszt akkor látnánk mi is a magyar haderőt.
birkakaka
2012. október 04. 12:13
Hazát megvédeni kiöregedett,nyeszlett katona sem volt emberekkel nem lehet.Visszahozni a hadkötelességet és legalább fél év katonai szolgálatot.Azután tartalékos állományba tenni őket ahogy régen is volt.
füst
2012. október 04. 12:12
Kicsi lépés előre, de legalább a helyes irányba.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!