A jelentős érdeklődés mellett zajló tárgyaláson a hallgatóság többségét fiatalok tették ki, akik a Hetek szimpatizánsainak mondták magukat. Borbély Attila tanácsvezető bírónak többször is figyelmeztetnie kellett a tárgyalás résztvevőit.
Szópárbaj alakult ki egyebek mellett Somorjai László és Hegedűs Soma sértettek jogi képviselője, Dániel Péter, valamint a tanúként megidézett Sz. Attila, a Magyar Sziget Fesztivál egyik rendezője között is. Az ügyvéd a tanútól tudakolta azt is, hogy a Magyar Szigeten faji kérdésekről szoktak-e beszélni, illetve hogy a zsidóságról hallott-e, mire Sz. Attila úgy válaszolt, hogy „sajnos, igen”. A folytatódó szócsata miatt a bíró kérte, maradjanak a vád tárgyánál, amihez Dániel Péter hozzáfűzte: a vád tárgya az, hogy rasszista módon fenyegettek két riportert.
A tárgyalás november 19-én folytatódik a perbeszédekkel, és akkor várhatóan ítélethozatalra is sor kerül.