Békemenet október 23-ára

2012. október 09. 16:36

A siker titka az összefogásban, a nemzeti összetartozásban van, mutassuk meg újra, hogy nagyon sokan vagyunk!

2012. október 09. 16:36
Civil összefogás

Nem maradunk adósok

A „Békemenet”, a magyar emberek tömegeinek csendes vonulása 2012. január 21-én példaértékűen mutatta föl egész Európának, hogy „egy a haza”.

Amint 1848 a forradalom, 1956 a népfelkelés, úgy 2012 a nemzeti szuverenitásért való kiállásunk dátuma lett.

1956. október 23-a példát adott Európának. Mertünk bátrak lenni és fiataljaink vérét áldoztuk hazánk és Közép-Európa keleti felének szabadságáért. Most az adósság béklyójából szeretnénk kitörni, és ha más értelemben is, újra áldozatokra és összefogásra van szükség. Hiszen megtapasztaltuk, a történelem pedig többszörösen igazolta, hogy az „adós-rabszolgaság” képes nemzeteket megsemmisíteni. 

Bizonyítsuk be, hogy van kitartásunk, inkább vállaljuk az átmeneti szegénységet, mint az örökös rabigát. Adjon erőt, hogy Európa számos népe hasonlóan gondolkodik és szolidáris velünk, hiszen közös törekvésünk a gazdasági és az ebből fakadó még súlyosabb civilizációs válság felszámolása.

Több mint fél évszázadig szenvedtünk a kommunizmustól, de a korábbi haszonélvezők utódai még 2010-ben is 15.000 Mrd-os adóssághalmazt akasztottak a nyakunkba. Ezt három év alatt ismét nekünk kell visszafizetni. 

A „Békemenet” felbonthatatlan közösségére további feladatok várnak. Találkozzunk újból, mutassuk meg, hogy a hit segít, az erkölcs kötelez, nem maradunk adósa senkinek, még akkor sem, ha a pénzhatalom nagyurai így szeretnék.

Nagy a tét, bölcsnek kell lennünk, úgy, ahogyan Németh László mondta: „megalkudni, míg muszáj, de közben folytatni a magyar ügyeket, ez a törvény minden európai konstelláció idején”.

Gyertek velünk 2012. október 23-án!

A siker titka az összefogásban, a nemzeti összetartozásban van, mutassuk meg újra, hogy nagyon sokan vagyunk!

Szervezők:

CÖF-CET- Békemenet Egyesület

Összesen 369 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tuti
2012. október 10. 11:55
El kell menni, és megmutatni, hogy azért, mert kicsit csendesek vagyunk, azért még vagyunk! Tudjuk, hogy most még egy kicsit nehezebben élünk, de azt is tudjuk, hogy ezt kinek köszönhetjük. Nem lehet két év alatt elfelejteni az előzményeket! Tudjuk, hogy ki vette el a bérek, nyugdíjak 1/12-ét ki kötött olyan megállapodást az IMF-el, amit ma is nyögünk. Szörnyű lenne, ha az "országvesztők" megint kiárusíthatnának bennünket, és az emberek csak későn ébrednének, mint 2006-ban! Sok a nehézség, de legalább kifelé haladunk a katyvaszból. Én ott leszek! Remélem, hogy bölcs fontolgatás után elég sokan leszünk ahhoz, hogy látsszon, nem vagyunk átverhetően, nem lehet rózsaszínre festeni alig két év után azt, ami akkor fekete volt! Bízunk a Kormányban, mert az irány jó, ha a sok gáncsoskodónak köszönhetően vannak is megtorpanások. Most különösen fontos eljönni!
Nick:Hornby
2012. október 10. 08:48
Elmegyünk, aztán 24-én lehet találgatni, hogy hányan voltunk! :-))
Robin
2012. október 10. 01:32
"Békemenet október 23-ára" Az előző alcíme: "A kormány mellett, az IMF-hitel ellen." Leghitelesebb összegzése: "A tyúkudvar kiállt a róka mellett." A "Befejező mondatok" közül: "De azt hiszem, mégiscsak el kell lépnem nemsokára az indián föld felé, mert Sally néni adoptálni akar, és meg akar civilizálni, abból pedig már elegem volt, és ki nem állom." (Mark Twain: Huckleberry Finn kalandjai) Hát... Jó éjszakát... :p
=nessuno=
2012. október 10. 00:03
Hogy merik magukat 1848-hoz, 1956-hoz mérni??? Történelemhamisítók. Megint Széles megy elöl Bayerrel, Kerényivel?:D
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!