A magyar tárgyalódelegáció vezetője kijelentette: a jelenlegi, 16 százalékos beruházási rátával nemcsak rövid távon, hanem hosszú távon is gondjai lehetnek a gazdaságnak. A válság előtti magas hitel-betét arány azt jelentette, hogy volt honnan elszenvedni a zuhanást a beruházásban – tette hozzá.
Varga Mihály szerint a magyar gazdaság most kezd először szembesülni azzal a teljesítménnyel, amire valójában képes, hiszen az elmúlt évek teljesítményét a hitelezés, és az államháztartás eladósodása fűtötte. Úgy fogalmazott: ha a teljesítményből levonjuk ezeket a tényezőket, akkor a stagnálás körüli ingadozás sajnos az elmúlt évekre is jellemző volt, akkor, amikor még nem válság volt a világgazdaságban, hanem konjunktúra. Leszögezte ugyanakkor, hogy ez nem menti fel a mostani kormányt sem az alól, hogy ezeken a mutatókon javítson. Tudomásul kell venni, hogy ez a helyzet, s ehhez a növekedéshez kell partnert keresni, aki segít javítani a jelenlegi rátán – mondta.
Az egyik legnagyobb problémának nevezte a potenciális növekedési ráta évek óta tartó csökkenését. Míg a többi visegrádi tagállamban 3 százalék feletti potenciális növekedési ütem várható 2013-ban, addig ez Magyarországon 1 százalék alatt van. A potenciális növekedési ráta, amely a munka, tőke és technológia termelékenységéből tevődik össze, durván visszaesett a régiós országokhoz képest – mondta. De 2009-ben történtek pozitív lépések: az akkori kormány bérvisszafogó politikát hirdetett meg, amely lassította ezt a zuhanást – tette hozzá.