Orbán: A béremelések kormánya vagyunk

2012. szeptember 11. 16:29

Orbán Viktor a LIGA Szakszervezetek vezetésével folytatott keddi budapesti megbeszélése utáni sajtótájékoztatón a jelenlegi kabinetet a béremelések, minimálbér-emelések kormányának nevezte.

2012. szeptember 11. 16:29

A miniszterelnök kifejtette, hogy az érdekképviseletekkel is egyetértettek abban, hogy ma Magyarországon szükség van a fizetések növelésére, főleg ami a legalacsonyabb béreket illeti. Viszont azt is elmondta a kormányfő, hogy ésszerűen kell végrehajtani az emeléseket, hiszen hiba volna hitelekből finanszírozni az efféle kiadásokat. Hozzátette: az előző kormányok már beleestek ebbe a csapdába, s ezek a felelőtlen döntések a mostani nehéz helyzetet eredményezték. Ezért nem hajlandóak felelőtlenül emelni a béreket, de kész minden véleményt meghallgatni az adórendszerrel kapcsolatban. Mindezzel arra utalt, hogy a LIGA Szakszervezetek elnöke, Gaskó István kifejtette: nem kellően szolidáris és igazságos az egykulcsos adórendszer.

A Liga vezetője azt is megemlítette, hogy módosítani kellene az új munka törvénykönyvén is, amely szerinte disszkriminálja az állami cégeket. A megbeszélésen szóba került a Liga által korábban felvetett sztrájktörvény módosítása, a jövő évi bérfejlesztés szükségessége, valamint a reálbérek minimális fejlesztése is. Ezekre a felvetésekre a kormányfő elmondta, hogy a köztulajdonban lévő munkáltatóval fennálló munkaviszony kérdésében év végéig megállapodás születhet, viszont a sztrájktörvény módósítására reagálva elmondta, hogy a kormány nem akarja módosítani, de abban partner, hogy a sztrájkjog bírói gyakorlatban való érvényesülését áttekintsék. Hozzátette: át fogják nézni a kollektív munkaügyi kapcsolatokat a közszférában.

A miniszterelnök arra kérte a szakszervezeteket, hogy kövessék nyomon az IMF/EU-tárgyalásokat. Orbán Viktor bíztatta a Ligát, jelezzék, melyek azok a feltételek, amelyeket nem fogadnak el, de azokat is, amelyek még elfogadhatóak számukra. Egyúttal megígérte, folyamatosan informálják az érdekképviseleteket a tárgyalás alakulásáról. Egy, az élelmiszerár-robbanással kapcsolatos kérdésre is pozitívan válaszolt: mint elmondta, a szerdai kormányülésen alakul meg a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Vidékfejlesztési Minisztérium közös bizottsága, amely megoldást talál majd a problémára.

Összesen 187 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Stigma
2012. szeptember 12. 10:13
"Orbán: A béremelések kormánya vagyunk" Megint emelik a kormány fizetését?
kjkj945
2012. szeptember 12. 08:16
Ki teremtette a világot, vitatkozik az orvos a mérnök és a politikus. Orvos: mi a rendszerbe teremtettük az embert. Mérnök: mi csináltunk az őskáoszból rendszert. Politikus: mit gondoltok ki csinálta az őskáoszt.
korona
2012. szeptember 12. 07:46
Cicero, Jézus előtt 168 évvel: 1.A szegény > dolgozik 2.A gazdag > kihasználja az elsőt 3.A katona > védi az első kettőt 4.Az adófizető > az első háromért fizet 5.A csavargó > az első négy helyett pihen 6.A részeges > iszik az előbbi ötért 7.A bankár > meglopja az első hatot 8.A jogász > mind az előbbi hetet összeveszíti 9.Az orvos > megöli mind az előbbi nyolcat 10.A temetkezési vállalkozó > elássa mind az előbbi kilencet 11.A politikus > az előbbi tíz számlájára éli világát
kalasnyikov
2012. szeptember 12. 07:18
ma ,ugy tünik az összes farokverő nolblogos maceszgané ezen a site-on piheni ki az éjszakai éhezés valamennyi aggódó fájdalmát:::????LOL
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!