Évi 7-12 milliót keresnek Orbán tanácsadói

2012. szeptember 11. 08:18

A miniszterelnök honlapjának üzemeltetésére évi 3,7 millió forintot, míg Orbán Viktor Facebook-oldalának „vizuális adminisztrátori” feladataira mintegy 2,2 milliót fizet ki a Miniszterelnökség – derült ki a kormányzati honlapon közzétett adatokból. A kormányfő tanácsadói bruttó 7 és 12 millió forint között keresnek évente.

2012. szeptember 11. 08:18

A kormányzati honlapon közzétett, augusztus végén aktualizált szerződéslistából kiderül, hogy Hegedűs Zsuzsanna szociológus 12 millió, Balogh Gábor öttusa-világbajnok 9 millió, Tellér Gyula korábbi fideszes képviselő több mint 7 millió forintot kap a kormányfőnek adott tanácsaiért. Az összegek nem változtak a tavalyihoz képest.

Félegyházy-Megyesy Jenő korábbi denveri tiszteletbeli konzul 12 millió forintért segíti a nyugati magyarsággal, valamint a civil és jótékonysági szervezetekkel való kapcsolattartásban a kormányfőt. Pindroch Szilárd évi 6,9 millió forintos megbízási díjért kíséri figyelemmel a helyi fejlesztéseket, és tanácsokkal működik közre a területi koordináció erősítésében.

A szerződéslistából az is kiderül, hogy évi 3,7 millió forintért üzemelteti a miniszterelnök weboldalát a Vármegye Média Kiadó és Szolgáltató Kft., a Mega Film Kiadó Kft. pedig idén mintegy 2,2 millió forintot kap azért, hogy ellátja a kormányfő közösségi oldalának „vizuális adminisztrátori” feladatait.

Többekkel is szerződést kötött a Miniszterelnökség beszédírásra. A Szépirodalmi Könyvkiadó Kft. idén június és jövő március között 4,5 millió forintért vesz részt beszédírásában, szöveg-előkészítésben és fordításban, a Qualiton Alkotó, Művészetszolgáltató Kft. pedig a kormányfő beszédeinek előkészítéséért és rendezéséért kap 8,2 millió forintot. A miniszterelnök „személyes, illetőleg különös szakértelmet igénylő beszédeinek” előkészítésében és ellenőrzésében vesz részt Kránicz Gábor, akit ezért idén július és jövő június között összesen 2,2 millió forinttal díjaznak. A Calpe Műfordító és Szolgáltató Bt. évi 8,2 millió forintért működik közre a kormányfő levelezésében, kezeli az Orbán Viktor feleségéhez, Lévai Anikóhoz intézett megkereséseket, valamint tanácsokat ad protokollkérdésekben.

A szerződési adatok szerint Burger Barna cége, a Fókusz-Pókusz Kft. továbbra is évi 9 millió forintért készít fotódokumentációt a miniszterelnök részvételével zajló eseményekről. A Civil Biztonsági Szolgálat Zrt.-nek pénzszállításra idén 1,4 millió forintot fizet a Miniszterelnökség. Megbízási szerződésben áll a Miniszterelnökség Futó Barnabás ügyvéddel is, aki 800 ezer forintot kap peres képviselet ellátására. Temesi Norbertnek 3,4 millió forintot ad fél évre a Miniszterelnökség azért, hogy közreműködjön a kormányétkezések és más miniszterelnökségi programok, rendezvények szervezésében és lebonyolításában.

A legnagyobb értékű vállalkozási szerződést – ahogyan azt már korábban nyilvánosságra hozták – az I.M.G. Inter Media Group Reklám, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.-vel kötötte a Miniszterelnökség, a cégnek idén március és jövő június között különféle médiastratégia-alkotási, médiatervezési és -vásárlási, reklámügynökségi, telemarketing- és online kommunikációs feladatokat kell elvégeznie. Ugyanerre az időtartamra szerződött a szervezet a Young and Partners Kft.-vel 315 millió forint értékben rendezvényszervezésre és az ahhoz kapcsolódó PR-, valamint tájékoztatási feladatokra.

Protokollszolgáltatásokra február végétől december 31-ig 44 milliót fizetnek ki a Medúza Event Kft.-nek és a Waldorf Catering Kft.-nek.

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tevevanegypupu
2013. január 11. 08:03
Mindenhol ilyenek a kormanytanacsadoi fizetesek, van ahol euroban.:)
Gonda László
2013. január 11. 07:29
A proli, szerény véleményem szerint 3 alapvető tulajdonsággal rendelkezik: 1. Irigy és bármikor elvenné a másét, ha lenne rá módja. 2. Zsigerileg gyűlöli azt aki más mint ő, aki sikeres az életben. 3. Mindenki hibás saját rossz sorsáért, csak önmaga nem. A proli nem egyenlő a proletárral! Fenti tulajdonságok számára ismeretlenek. Akinek nem inge ... Hová jutna egy ország ha pont a miniszterelnöki tanácsadókat nem fizetnék meg? Ezek nem nagy fizetések. A nem Magyar nem Nemzeti nem Banknak kb. 20, azaz húsz kommunikációs tanácsadója van, fejenként kb. 2 milliós fizetéssel. Pár hónapja ez is kiszivárgott a Magyar Nemzet hasábjain...
becike4
2012. szeptember 11. 12:03
Nem a pénzzel van baj,a tanácsokkal.
kukagyerek
2012. szeptember 11. 11:52
"Évi 7-12 milliót keresnek Orbán tanácsadói" Megy a rablás ezerrel!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!