MSZP: A TEK lekörözte George Lucast

2012. szeptember 12. 16:22

Az MSZP gratulált a Terrorelhárítási Központ (TEK) vezetőjének, amiért szerda délelőtt „jelentős összegeket nem kímélve a Budapesti Műszaki Egyetemen elfogták Luke Skywalkert”. Lukács Zoltán emlékeztetett: ez George Lucas rendezőnek is csak a Star Wars című film harmadik részében sikerült.

2012. szeptember 12. 16:22

Az MSZP gratulált a Terrorelhárítási Központ (TEK) vezetőjének, amiért szerda délelőtt „jelentős összegeket nem kímélve a Budapesti Műszaki Egyetemen elfogták Luke Skywalkert”. Lukács Zoltán, a párt frakcióvezető-helyettese szerdán, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján fogalmazott így, azt követően, hogy délelőtt kiürítették a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemet, miután egy fürdőköpenybe öltözött diák játékpisztolyt tett ki a padra az egyik előadáson.

A szocialista képviselő azt mondta, Hajdu János, a TEK főigazgatója ezzel felülmúlta Hollywoodot, hiszen Luke Skywalker elfogása George Lucas rendezőnek is csak a Star Wars című film harmadik részében sikerült. „Akárcsak Luke Skywalker, mi is a köztársaság pártján állunk, úgy látjuk, hogy Hajdu úr viszont a Sötét Úr hatalmába került” – folytatta az ellenzéki politikus, aki szerint a szerda délelőtt történtek azt mutatják, hogy „ha a Terrorelhárítási Központ és vezetője csak kéthente csinál hülyét magából és a szervezetből, azzal sokat lendítene az ügyeken”. Lukács Zoltán reményét fejezte ki, hogy a jövő héten nem látnak majd „közbeszerzési kiírást a Közgép részére a Halálcsillag megépítésére”.

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zoltán
2012. szeptember 13. 09:07
Az MSZP-t is illeti a gratuláció. Nagyon fontos társadalmi problémára mutattak rá, ráadásul humoros formában. Amerikában sem történnének Batman-filmes meg iskolai lövöldözések, ha a rendörség hívását figyelmen kívűl hagynák, ezáltal nem kapnának felesleges figyelmet a bekattant gyilkolásra hajlamos emberek. A mentőket is be kéne zárni, hiszen csak a Tesco-ba vitetik magukat az alattomos állampolgárok.
khomeini
2012. szeptember 12. 23:49
Köcsög MSZP, nekik semmi sem szent. Azért az társadalmi minimum kellene legyen, hogy ha a rendőrség kap egy bejelentést bombáról, fegyverrel mutatkozó emberről, akkor elfogadjuk, hogy azt a bejelentést komolyan KELL venni.
elfelejtette
2012. szeptember 12. 21:33
Az MSZP menjen az anyjába. A Műegyetem diszpécsere tett bejelentést a redőrségen, ez eléggé autentikus, nem? A rendőrök végezték a munkájukat.
Peter8811
2012. szeptember 12. 19:28
Az mszp mindenkint lekörözött Bokrosszal az élen a nyugdíjasznak nem marad egy Lukasz vaszaszem.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!