Korózs: Elfogadhatatlan a szociális juttatások csökkentése

2012. szeptember 25. 17:12

Az MSZP elfogadhatatlannak tartja, hogy pénzt vonjanak ki a szociális rendszerből, és hogy a kormány a jómódúak adókedvezménye helyett ismét a legszegényebbeknek járó támogatásokat csökkentse.

2012. szeptember 25. 17:12

Korózs Lajos, a szocialisták elnökségének tagja az MTI-nek nyilatkozva arra reagált, hogy a Magyar Nemzet keddi írása szerint a kormány hajlandó lenne megfontolni, hogy felső határt vezessenek be az egy embernek havonta kifizethető szociális támogatásoknál. Ez azon a múlt heti kormányülésen is szóba került, ahol a Nemzetközi Valutaalapnak írt válaszlevélről kaptak tájékoztatást a kabinettagok.

Az MSZP-s politikus azt mondta: a foglalkoztatáshoz kapcsolódó támogatások csökkentése „életveszélyes” lenne. Korózs szerint a keresetpótló juttatásból és az álláskeresési segélyből ugyanis már most sem lehet megélni, és a minimálnyugdíj, valamint az árvaellátás összege sem emelkedett az elmúlt két évben. A rendszeres szociális segély maximális összege 42 ezer forint, a foglalkoztatást helyettesítő támogatásé pedig 22.800 forint. A politikus szerint ezek megalázóan kicsi összegek, ezekből sem lehet elvenni egy forintot sem.

Korózs Lajos nem lát lehetőséget a családi pótlék és az anyasági támogatások csökkentésére sem. Elfogadhatatlan, hogy a kormány ismét a legszegényebbek, a legnehezebben élők anyagi támogatásának szűkítését tervezi ahelyett, hogy a leggazdagabbak adókedvezményeit csökkentenék – jelentette ki. Egyúttal Korózs megjegyezte, ha gazdasági válság van, akkor nem szabad mérsékelni a szociális transzferek összegét.

 

Összesen 76 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vigyor
2012. szeptember 26. 11:08
Valójában tényleg nem értem, hogy mi a baja a képviselő úrnak. Legyen a maximum támogatás összege a nettó minimálbér összegénél mondjuk 5-10 ezer forinttal kevesebb/rászoruló. Mi ebben a probléma?
kukagyerek
2012. szeptember 26. 11:01
"Korózs: Elfogadhatatlan a szociális juttatások csökkentése" Helyesen: Elfogadhatatlan a szocialistáknak rendszeresített juttatások csökkentése. Korózs ne ijedj meg, ameddig a jobboldali elvtársaitok vannak hatalmon!
csárly
2012. szeptember 25. 22:09
http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/c/c5/GINIretouchedcolors.png Hátha így működik
csárly
2012. szeptember 25. 22:08
Na jó szar lett a link, jelezném a mandiner szerkesztőinek, hogy vmit kezdhetnének vele, mert már többször volt ilyen problémám, hogy csak ilyen elcseszetten tudtam linkelni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!