Képzés nélküli PhD-szerzésre készül Schmitt

2012. szeptember 21. 13:44

A volt államfő egyelőre azért nem áll hallgatói jogviszonyban a Semmelweis Egyetemmel, mert a későbbiekben képzés nélküli fokozatszerzésre készül. Irodája közölte: Schmitt Pál jelenleg az ehhez szükséges publikációk megírásán dolgozik.

2012. szeptember 21. 13:44

Schmitt Pál egyelőre azért nem áll hallgatói jogviszonyban a Semmelweis Egyetemmel, mert a későbbiekben képzés nélküli fokozatszerzésre készül, és jelenleg az ehhez szükséges publikációk megírásán dolgozik – közölte a volt köztársasági elnök irodája pénteken. Kiss Norbert irodavezető hangsúlyozta, azért szeretné világossá tenni ezt, mert Schmitt Pál egy közelmúltban adott interjúja sokaknak félreértést okozott. Mint mondta, a korábbi államfő a napokban is a PhD megszerzéséhez szükséges publikációk megírásán dolgozik, illetve azzal összefüggő konzultációkat folytat, és az említett interjúban is erre kívánt utalni azzal a kijelentésével, hogy megkezdte a doktori cím eléréséhez szükséges munkát.

Schmitt Pál egy a lemondását megelőző televíziós interjújában tett ígéretet arra, hogy megszerzi a doktori fokozatot az után, hogy a Semmelweis Egyetem megfosztotta doktori címétől. A hot! című magazinnak adott, csütörtökön megjelent interjúban azt mondta: elkezdte az iskolát, publikálnia kell szakfolyóiratokban, és most ezeket a cikkeket írja. Az egyetem erre reagálva azt írta, Schmitt Pál nem áll hallgatói jogviszonyban velük, és nem jelentkezett a doktori iskola PhD-képzésére, sem képzés nélküli fokozatszerzésre.

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Trükkök Százai...
2012. szeptember 21. 17:40
Sose adja fel? :D
rogananti
2012. szeptember 21. 17:38
A PhD nélküli képzésnek több értelmét látnám, Pali bácsi.
HarbinV
2012. szeptember 21. 15:27
Ez a krónikus lódító - "sugalmazó" sem tud már eltűnni a többi "akadémikus" közé.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!