A bizottság által benyújtásra javasolt előterjesztésből kiderül, hogy a hatóság kiadásaira és bevételeire 29,3 milliárd forintot hagyott jóvá az Országgyűlés 2011-re, míg a Médiatanács költségvetésére – amely jellemzően személyi díjazásokat tartalmaz – 194 millió forintot. A Médiatanács költségvetésen kívüli bevételei és kiadásai 5,4 milliárd forintot tettek ki. Az MTVA költségvetését 64 milliárd forinttal hagyta jóvá a Ház.
Nyikos László, a bizottság jobbikos elnöke kifogásolta, hogy nem írja elő törvény a hatóság számára, hogy pénzügyi dokumentumait könyvvizsgálóval ellenőriztesse. Bár a hatóság ezt megtette, a politikus szerint azzal, hogy a könyvvizsgálót maga kérte fel és díjazását is a hatóság állta, a jelentés nem tekinthető függetlennek. A képviselő el kívánta érni, hogy az Országgyűlés kérje fel az Állami Számvevőszéket az NMHH zárszámadásának áttekintésére, ezt azonban a bizottság többsége nem támogatta.