Ismét módosítanák az alaptörvényt

2012. szeptember 18. 07:59

Hét előterjesztés általános vitájával folytatja munkáját az Országgyűlés. A képviselők megtárgyalhatják Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter azon előterjesztését, amely az Alkotmánybíróság által megsemmisített korábbi rendelkezést átírva 62 évről 65 évre növeli a bírák és egyúttal valamennyi, az igazságszolgáltatásban közhatalmat gyakorló személy nyugdíjkorhatárát.

2012. szeptember 18. 07:59

A parlament elsőként a Magyar Tudományos Akadémia 2009-2010 közötti munkájáról és a magyar tudomány helyzetéről szóló beszámolóról, valamint az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról vitázik. Utóbbi előterjesztés az európai uniós jogharmonizáció mellett módosítaná többek között a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról, a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről szóló jogszabályt, a lakáspénztár-törvényt és a stabilitási törvényt is.

Szintén ma lesz az együttes általános vitája az alaptörvény második módosításának és az egyes igazságügyi jogviszonyokban alkalmazandó felső korhatárral kapcsolatos törvénymódosítási javaslatoknak is. A két indítvány elfogadása esetén az igazságszolgáltatás minden közhatalmat gyakorló résztvevőjére egységesen a 65 éves szakmai korhatár lesz érvényes. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter azt követően nyújtotta be előterjesztését, hogy az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek találta azt a szabályozást, amely 62 évben határozta meg a bírák nyugdíjkorhatárát.

Az ülésnap hátralévő részében terítékre kerül az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló törvényjavaslat, továbbá az a kormánypárti indítvány is, amely szeptember végéről december 31-re változtatná a Malév és a Budapest Airport Zrt. privatizációját vizsgáló bizottság megbízatását.

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
FOB
2012. szeptember 18. 13:26
Nézze már meg egy fideszes az "alap" szó valódi jelentését, aztán döntsék el, hogy akkor mitől is alap, mert a tartalmától bizonyára nem.
kjkj945
2012. szeptember 18. 10:27
És? Rosenfeldét a 67 év alatt hányszor is módosították???
orbán(c)
2012. szeptember 18. 08:54
Ez tényleg nemzeti tákolmány!
Stigma
2012. szeptember 18. 08:46
Ha a választási alapjogba belelopják a regisztrációt, már alkotmányellenes se lesz...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!