Hatályon kívül helyezte a Kúria az UD Zrt.-ügyben a Dávid Ibolyával szemben hozott harmadik elmarasztaló ítéletet is szerdán. Ezúttal a felülvizsgálati eljárásban a cég egyik vezetője, Tóth János keresetét utasították el – közölte a Népszabadság Féja András, az MDF volt elnökének jogi képviselője tájékoztatása alapján. Tóth nem a jó hírnevének megsértése, hanem a képmással, illetve hangfelvétellel történő visszaélés miatt perelt, a Kúria tanácselnökének szóbeli indokolása szerint azonban Dávid Ibolya csupán egy anonimizált beszélgetést tett közzé, ami nem tekinthető nyilvánosságra hozatalnak. A bíróság szerint a felvétel ilyen felhasználása kapcsán visszaélés sem állapítható meg, mert a politikus a pártja életébe történt durva beavatkozás miatt fordult a nyilvánossághoz – olvasható a cikkben.
Dávid Ibolya egy 2008-as sajtótájékoztatóján egy CD-t mutatott be, és név nélkül közzétette több, titkosszolgálati eszközökkel rögzített telefonbeszélgetés tartalmát. Ezt követően kiderült: a Fidesz két politikusa folyamatos kapcsolatban állt az UD Zrt. vezetőivel, és egyes személyek megfigyelésére, illetve adatgyűjtésre vonatkozó utalások is elhangzottak. A Dávid Ibolya birtokába került CD ezeket a beszélgetéseket tartalmazta.