Pintér: A legtöbb kárt okozó bűnözőket juttatuk rács mögé

2012. augusztus 30. 09:59

P. Tamás és V. László előzetes letartóztatásba helyezésével azokat juttatták rács mögé, akik az elmúlt húsz évben a legtöbb erkölcsi és anyagi kárt okozták Magyarországnak – nyilatkozta Pintér Sándor a Heti Válasznak.

2012. augusztus 30. 09:59

Pintér Sándor szerint P. Tamás és V. László előzetes letartóztatásba helyezésével azokat juttatták rács mögé, akik az elmúlt húsz évben a legtöbb erkölcsi és anyagi kárt okozták Magyarországnak. A belügyminiszter erről a Heti Válasznak adott, csütörtökön megjelent interjújában beszélt.

Arra a felvetésre, miszerint a két férfi elfogása után többen pedzegették, hogy valójában nem történik más, mint a maffiapiac újraelosztása, a belügyminiszter abbéli meggyőződésének adott hangot, hogy „egyhamar nem nő ki Portik Tamás, vagy Vizoviczki László utódja”. A Hajógyári szigeten történtekről pedig a bizonyítékok szerint a rendőrség szervezett bűnözés elleni egységének vezetője és helyettese is tudott – mutatott rá.

A BRFK szervezett bűnözés elleni osztályát és a Nemzeti Nyomozó Irodát is érintő átszervezésekről szólva Pintér Sándor hangsúlyozta, a rendőrség ütemezett átalakítása zajlik. „Nem állítom, hogy mindenki bűnös. De vajon milyen szakmai teljesítménye van annak a csoportnak, amely mellett egy Vizoviczki ki tudott nőni? Mindez nem három-négy vezető felelőssége” – fogalmazott a tárcavezető.

Egy másik kérdésre – reális-e, hogy az Aranykéz utcai robbantásnál, valamint Seres Zoltán és Prisztás József kivégzésénél is az Energol volt marketingigazgatója volt a felbujtó a gyanú szerint – a miniszter elmondta, vallomások, továbbá a bűnügyi technikai fejlődésnek köszönhető eredmények alapján jutottak ilyen következtetésre. Nem új tárgyi bizonyítékok kerültek elő a gyilkosságok után 15 évvel, hanem a régiek „mondanak” többet – jelezte.

Az olajügyekkel kapcsolatban a belügyminiszter lehetséges nevezte, hogy némely párt nem úgy állt hozzá az ezzel kapcsolatos bűncselekményekhez, ahogy egy parlamenti erőnek illett volna. Arra a felvetésre, hogy a szocialista pártnak is csurrant-e az olajmilliárdokból, Pintér Sándor közölte, ilyet nem mondott. Amit biztosan lehet tudni – folytatta –, hogy az Energolban az MSZMP agitprop osztályának egykori vezető helyettesét, volt belügyminisztériumi csoportfőnököt nevezték ki vezérigazgatónak, egy korábbi nemzetbiztonsági hivatali tiszt pedig ugyancsak részt vett a szervezésben.

A betiltott gárdával kapcsolatban Pintér Sándor azt mondta, Hajdúhadházon, Gyöngyöspatán előállítottak vonulókat, őket a bíróság felmentette, idén márciusban a Hősök teréről szintén előállítottak néhány embert, őket ugyanúgy felmentették, a múlt szombati, a Magyar Gárda megalakulásával kapcsolatos rendezvényt pedig előzetesen betiltották, de a bíróság engedélyezte. Rögzítette: ahol a rendőrség törvénysértést észlelt, ott gyorsan és szakszerűen cselekedett, a „Jobbik határán mozgó gárdák” jogilag és rendőrszakmailag kezelve vannak.

Összesen 85 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Feyszáll
2012. szeptember 02. 13:08
„egyhamar nem nő ki Portik Tamás, vagy Vizoviczki László utódja”. Ezért olyan izgatottak a gyilkos elvtársak, futnak fűhöz-fához, örményhez, Usához, fűzfahegyen lakó Varjú Varga Pálhoz.
Feyszáll
2012. szeptember 02. 12:59
A fejit már levágtátok, de a kloákája tűzoltófecskendőként zúditja Magyarországra a szart.
mr. vagabond!
2012. augusztus 30. 14:07
Az olajszokitéssel hozzàvetolegesen 3000 milliàrd ft!!! kàrt okoztak magyarorszàgnak. Valaki mondjon egy okot rà, hogy miért kellet titkositani 85 évre az olajugyeket. Csak egy okot! 85 év mulva mi màr a temetobe leszunk valszeg. Pintér ott szedte meg magàt??? Ha tiszta a lelkiismeretuk, akkor minek titkositottàk 85 évre? Most meg Pintér akarja a legtobb kàrt okozo bunozoket ràcs mogé? Biztos nem sajàt magàra gondolt?!
ganxtalovin
2012. augusztus 30. 13:58
miéet nem 2000-2002-ig tette??????????????
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!