Navracsics: nincs alapvető különbség a nemzeti- és a nemzetközi szocializmus között

2012. augusztus 23. 12:27

Nincs alapvető különbség a nemzeti- és a nemzetközi szocializmus között, azok ugyanis egyaránt szembeszállnak a szabad társadalommal – hangsúlyozta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapján, csütörtökön Budapesten.

2012. augusztus 23. 12:27

A közigazgatási és igazságügyi miniszter a Szembesítés a múlttal című konferencián az Országházban azt mondta: a közép-európai nemzetek számára a nemzetközi és a nemzetiszocializmus hasonlósága nem tudományos kérdés, hanem mindennapos tapasztalat, mindkettő ugyanazt a terrort, megalázást, önkényt és erőszakot használta országokkal, népekkel és osztályokkal szemben.

„A szabadságról alkotott felfogásunk alapja, hogy ellenez mindenféle totalitarizmust. Ha nem tartunk ki e meggyőződés mellett, demokráciánk meggyengül” – emelte ki.

Navracsics Tibor ezzel kapcsolatban utalt arra, hogy az európai emberi jogi bíróság a közelmúltban elmarasztalta Magyarországot a kommunista diktatúra jelképeinek használatát tiltó szabályozás miatt. „A mi értelmezésünk szerint azonban ha Európa nem ellenzi szimbolikus módon is egyformán az összes totalitárius ideológiát, az megkérdőjelezheti demokratikus álláspontját” – mondta.
 

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Parasztvakítás
2012. augusztus 23. 14:11
A mi értelmezésünk szerint A ti értelmezésetek az a seggnyaláson,és a népbutításon alapszik!!Aszt ha egy képzett,kulturált EURÓPAI testület,megmondja a frankót,rádöbbentek saját semmitérő,tolvaj életetekre,és ezt a fél ázsiai jellemeteket,szeretnétek szétkenni mindannyiunkon!!Most nem ám az agymosottaknak meséltek a 27%-ra csökkenő áfáról,az 1 millió új munkahelyről,vagy hogy JÓL meglehet élni a havi a 47ezerből(persze ha van kecske)!!Hanem nálatok sokszor okosabbaknak,és sokkalta befolyásosabbaknak,tehát hátrább az agarakkal!!
tmonk
2012. augusztus 23. 13:26
Navracsics gyorsuló ütemben épül le...
olddoki
2012. augusztus 23. 13:10
Ha történelmi ismereteim nem csalnak,. a nemzeti szcializmus ideológiája alapján pustított el a náci Németország több millió zsidót haláltáborokban.Ezt a pusztítást, mérnöki pontossággal előre megtervezték. A nemzetközi szocializmus terminológia, olyan karintis kiszeramérabávatagszerűség. Nem szolgál másra, mint folytatni azt a jobboldali törekvést, amelyik arra irányul, hogy a szocialista/kommunista diktatúrát egy kalap alá vegyék a nemzeti szocializmussal.
négyzetgyök
2012. augusztus 23. 13:04
Tibor, Tibor! Miért nem akkor szóltál, mikor a faterod, a Veszprém megyei MSZMP pártvezér, Papp János mellett dolgozott? Tudod, aki főbe lőtte magát és a feleségét.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!